Roland Ă­rta,
1 Ăłra 21 perckor,
Ring témakörben.
A Hungaroring ebben az évben is megnyitotta kapuit az utca motorosai számára. A már elõre teltházasnak ígérkezõ rendezvényen mi is részt vettünk: Kovax a kamerával, én meg a sárga joghurtosdobozzal.


Az R6-tal (lámpa, index, rendszám, tükör hiányában) titokban gurultunk ki a mogyoródi komplexumba, bízva a jó szerencsénkben és a rend õreinek kora reggeli álmosságában. Érkezés után Bulcsu Rezsõnél gyorsan bejelentkeztünk, majd némi tépelõdés után egy fotósmellénnyel és egy (a lassú csoportba szóló) matricával tértünk vissza a boxutca bejáratához. Mivel még új nekem ez a gép, és szinte csak 200 km-t tettem meg vele vásárlás óta, nem akartam erõltetni a gyors csoportban indulást. Amint azt késõbb látni fogjuk, nem feltétlenül bizonyult ez jó döntésnek.

Az elsõ menetben még sajnos foltokban ugyan, de állt a víz a pályán. Néhány kör megtétele után az íveken kezdett száradni a pálya, így fokozatosan próbáltam növelni a tempót. A tél folyamán berozsdásodott végtagjaimnak furcsa volt az RS250-hez képest dögnehéz gép terelgetése. Éreztem, hogy sem az ívek, sem a dõlésszögek, sem a féktávok nem mennek úgy, ahogyan azt korábban már megszoktam. Kicsit elcsigázva, de azért vigyorogva gurultam vissza a boxutcába. Íjjj, ez k***a jó volt!!!

A második menetre végiggondoltam, hogy mit is szeretnék kezdeni az elkövetkezendõ húsz percben. Ez, valamint az aszfalt hõmérsékletének emelkedése sokat segített a köridõm javításában. Amint az a letölthetõ videókból is kiderül, volt egy eléggé veszélyes helyzet ebben a turnusban, amelynek sajnos aktív résztvevõje voltam. Egy FZ6-on motorozó srác bõven a féktávom kezdete elõtt beleállt a fékbe, és elkezdett egy szürreális íven fordulni. Lényeg a lényeg, a csattanást harminc centivel sikerült megúszni. Intõ jel volt ez a nap további részére, ezt követõen már óvatosabb voltam, és nem estem rá nagy sebességgel senkire (ha láttam, hogy jóval lassabb valaki, akkor inkább megvártam, míg biztonsággal meg tudom elõzni). A köridõim még messze voltak a jótól, valahol 2:30 környékén bóklásztam ekkor.

Dél körül kicsit mi is nézelõdtünk, dumálgattunk ismerõsökkel, végighallgattuk ki-mit fejlesztett idén a gépen. Meglepetésként ért, hogy Talma Gabi betegen is kijött a ringre, és ott körözgetett stabil 2:00-ákkal a testvére elõtt egy csont széria hatszázas gixxeren. Azt mondjuk nem értettem, hogy két nappal a katari repülõút elõtt egy vb-menõ versenyzõ miért kockáztatja, hogy egy nyílt napon valami dilettáns esetleg kiüsse alóla a gépet, veszélybe sodorva ezzel komoly dolgokat. Bár ez lehet akár a menedzsment hibája is... Kérdeztem tõle, hogy ütõképesnek érzi-e a Hondát? A válaszból azt vettem ki, hogy "Grande Gábor" hisz a sikerben, csak a tavaszi kevés tesztelésnek sajnos most isszák meg a levét.

A délutáni menetekben sikerült a köridõmet 2:23-ra leszorítanom. Fõleg akkor, amikor egy sárga Ducati 749S pilótájával kergetõztünk. Egy darabig tudtam menni a sráccal, de azt éreztem, hogy a kanyarokban elnyúlik tõlem. Mégpedig azért, mert gázadásra az R6 elkezdte kifelé tolni az elsõ kereket, amin még az eredeti Michelin Pilot Sport (120/60) feszült. A kisodródás szerencsére teljesen kontrollálhatóan, finoman jelentkezett. Sajnos ez a túra-sport gumi ezen a tavaszi hõmérsékleten elérte a határait (a hátsó Pilot Power viszont magabiztosan tapadt a nap során - nagy valószínûséggel elõre is ilyet fogok tenni, 120/70-es méretben). Tehát, ha tartani akartam a kiszemelt ívet, el kellett vennem a gázból, így a Ducati-s srác szép lassan "disappeared in the distance". És mivel a tartalékot jelzõ lámpa is égett már egy ideje, a menet vége elõtt pár körrel kiálltam. Talán nem is baj, elnézve a szép lassan potyogni kezdõ motorosokat.

Másnap megnéztük az eseményrõl készült videót, amelyet Kovax pár sör ellenében - eddigi munkáihoz hasonlóan - élvezetesre vágott össze. Talán egyszer az on-board videó is összejön...

Feltettem három rövidebb szösszenetet, érdemes belekukkantani:

1. Bemelegítõ körök (2:28, 16.8 MB, letöltöm).
2. Ebédidõben (2:22, 16.4 MB, letöltöm).
3. Így nyomják a Talmácsi testvérek (2:49, 19.3 MB, letöltöm).

Egyébként tudja valaki, hogy ki volt az a szélvészgyors lány, aki fehér sisakban és fehér ruhában nyomta (egy fehér gixxer nyergében)? Én Fazzi Amarillára tippelek...



Hozzászólások
Kovax (Milestone TV) mondta [2006.04.09. 8 Ăłra 25 perckor]:

Pár sör ellenében? Aztán mikor kapom meg?! :)))) Mát több ládányival lógtok! :)))))))




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.