Átgurultunk hát a sorompón (szokásos biccentés a biztonsági őrnek), majd megcéloztuk a BR irodát jegyvásárlás miatt. A parkolóban Kovaxék a megbeszéltek szerint kamerával felszerelkezve már vártak ránk. Két apropója is volt a nyílt nap megörökítésének: egyrészt Attilának ez volt az első pályázása, másrészt nekem ez volt az első lehetőségem, hogy térdkoptatós ruhában a korábbiaknál valamivel jobb köridőt motorozhassak. A jegyvásárlási procedúrán gyorsan túlestünk, a matricák felragasztása közben pedig röviden átismételtük a
legfontosabb tudnivalókat. Megegyeztünk, hogy húsz perc után lejövünk a pályáról, és megbeszéljük a tapasztalatokat.
Végiggurultunk a boxutcán, Gyula bá' jóváhagyását követően pedig óvatosan felcsorogtunk a pályára. Azt terveztük, hogy az első körökben együtt megyünk, így talán könnyebb lesz Attilának megszokni a pályát. Sajnos ez az elgondolás nem vált be, már az első körben szétszakadtunk. Ennek két nagyon egyszerű oka volt. Egyrészt Attila sokat nézte a tükröt, és igyekezett mindenkit elengedni. A "nehogy útban legyek valakinek" gondolkodás tipikus hiba, én is beleestem annak idején. Idővel persze le lehet vetkőzni ezt, de elsőre keveseknek sikerül. Másrészt, én csak kis mértékben mertem visszavenni a tempóból, ugyanis a pályán gyakran előforduló, főleg a motorosok tudásának különbözőségéből adódó sebességkülönbségben én jelentős veszélyforrást látok. Egy lassabb motorosra a frászt lehet hozni azzal, hogy valaki elrongyol mellette féktávon 100 km/h-val gyorsabban. A jobb köridőket motorozók számára pedig szinte álló tárgyként hat egy-egy lassabb motoros a pályán. A kockázatot minimalizálandó, én igyekeztem nem álló tárgyként hatni a pályán, ami viszont azt eredményezte, hogy jelentősen eltávolodtunk egymástól. Amikor ezt érzékeltem, kijöttem a boxutcába, hogy Attila a célegyenesben újra elém kerüljön. Ez rendben meg is történt, de pár kanyar után ismét szétszakadtunk. Ekkor azt gondoltam, hogy az első körökben ezt nem érdemes erőltetni, majd a későbbiekben motorozunk együtt.
Elkezdtem hát a saját tempómat menni. Kanyarról-kanyarra haladva egyre jobban éreztem a gépet, először a jobb, majd a bal oldali térdkoptató is közelebbi kapcsolatba került az aszfalttal. Nyoma sem volt a korábban jelentkező sodródásnak, éreztem, hogy süt a nap, meleg az aszfalt, és jól tapadnak a gumik. Egy-két külső íven kikerülés, meg rövid féktáv hatására felpörgetett hangulatban érkeztem - nyakamon egy kék gixxerrel - a cél előtti visszafordítóhoz. Mivel ezt a bal kanyart kicsit szélesre vettem, a Suzukis srác a kigyorsítás során nekem balról el tudott menni. Láttam viszont, hogy a célra fordító jobbosban erőset és korán fékez. Mivel ez a kanyar igen széles, és relatíve jó az aszfalt minősége, fék nélkül is be lehet tenni a mocit a kanyarba (persze ehhez az kell, hogy a balos utáni kigyorsítás finomabb legyen). Többször gyakoroltam már ezt a trükköt, és úgy láttam, hogy itt a "gömbölyű motorozás" kifizetődőbb az izzadtságszagú "nagy gáz - nagy fék" módszernél. Mivel a srác erőset fékezett, a kanyar bejáratához már együtt érkeztünk. Én fordultam a belső íven, ő a külsőn, térd végig a földön, így utaztunk egészen a kanyar közepéig, ahol utolértünk egy lassabb srácot. A gixxernek nem volt menekülési lehetősége (balra fű, jobbról én, előtte motoros), tehát elcsukta a gázt. Sajnos az én ívem sem volt tiszta, ezért hoztam egy igen rossz döntést. Azt terveztem, hogy még mélyebbre döntöm a motort, és a kigyorsításnál szűken elmegyek mellette. Na ebből csak a mélyre döntés jött össze, a gáz rányitásakor a hátsó Pilot Power azonnal megadta magát. Innentől az emlékek inkább álló-, mintsem mozgóképekben maradtak meg. Arra még tisztán emlékszem, hogy felbőg a motor, kimegy a segge, és én ösztönösen elveszem a gázt. A következő képen már a levegőben vagyok, mintegy másfél méter magasan, tigrisbukfenc jellegű pozitúrában. Ezután egy hatalmas ütést éreztem a mellkasomban (ekkor érhettem földet), és arra gondoltam: bázz, ez már nem játék. Utána jött a pörgés-forgás, a jobb fülemmel tisztán hallottam, ahogyan a bukósisak karcolódik az aszfalton, láttam a kanyart, meg a két fékező motorost, ahogyan szépen jobbról kikerülnek, és láttam, ahogyan a Yamahám a jobb oldalán fekve a
célvonal irányába távolodik...
Tudom, Szabó Attila megmondta, hogy a gumis részét kell az aszfalton tartani...