...avagy "too much time to think, too little to do".

Minden valamirevaló bandának van egy törzshelye, ahol időről-időre felbukkan, nyom egy laza kis koncertet, majd ismét elmerül a rock-koncert helyszínek (kétes) világában. A Kollaps nevű punk-rock formáció számára a törzshelyet lassan a Filter Klub jelenti, a VII. kerület Almássy utca 1. szám alatt. A Filter kicsit dohos, nagyon füstös, nem a napfény mennyiségéről híres pincehelyiség, ennek ellenére mégis szeretem. Barátságos falai között Budapest leghidegebb poharaiban, csurig töltve szolgálják fel a Jägermeister-t a csinos pultoslányok, miközben a zenészek hangolnak az élőzenét követően táncparkettként funkcionáló hátsó részlegben.

Nemrég, egy szombati estén az Óriás és a Kollaps örvendeztették meg a nagyérdeműt két kiváló, zajos órával. A sort az eddig számomra ismeretlen Óriás nyitotta remek rockzenéjével, nagyszerűen bemelegítve a (kis teremben) népes(nek tűnő) közönséget. Amellett, hogy a "Vércukor" és a "Nem szól" című slágergyanús szerzemények pillanatok alatt befurakodtak a koponyacsontom alá, szemre is tetszetősen játszottak a fiúk. A látványos dobtémákat és a térdre eresztett basszusgitárt az énekes/gitáros frontember tette teljessé, nagyon meggyőző csomagot alkotva. És ha mindez nem lenne elég: a www.oriasbudapest.hu oldalról bárki letölthet egy kis Óriást!

Némi átszerelés után negyed tizenegykor csapott a húrok közé személyes kedvencem, a négytagú Kollaps. Ha jól emlékszem, kb. egy éve ugyanitt, a Filterben láttam őket először. Akkor még trióként nyomták, a dobok mögött egyetemi barátommal és egykori koleszos szobatársammal, Gombos Tibivel (Tibi jó fej - a szerk.). Azóta - mindenki szerencséjére - kiegészültek egy Tooff nevű énekes showmesterrel. Vele több, mint teljessé vált a banda. A Kollapsnál nincs kecmec, szinte megállás nélkül tolják a fejekbe a ritmust, szusszanásnyi időt sem engedve az egyik ámulatból a másikba eső punk-rockereknek. Marhára lendületes a zenéjük, én mégis inkább a líraibb hangvételű, "szám közben beindulós" dalaikra vagyok vevő. Pontosabban voltam, eddig az estéig! Bő félórányi felvezetés után ugyanis két, Kollaps-klasszikusnak számító számnál szinte felrobbant a Filter, ahogy a lendület magával ragadta a jelenlévőket. Francba a lírai számokkal, a zúzásé a jövő (de azért a "Swan song"-ot nem elfelejteni legközelebb)! Hogy mi történt egészen pontosan? A jelet talán az adta meg, hogy a bőrgatyában, sapkában, napszemüvegben feszítő Tooff ledobta magáról a pólót, Ibor Úr pedig egyre magasabbakat ugrott a basszgityóval. A "Likanthrope" és a "Come on baby" alatt izzott a színpad, a közönség soraiból az évszázad frontemberének titulált Tooff eksztázisban tombolt, a ritmusszekció felborította a idő-tér egyensúlyt, Miklós pedig eggyé vált a gitárjával és az általa írt számokkal.


A frenetikus zenei élménynek a tizenegykor életbe lépő koncertkorlátozás vetett véget - mindenki nagy bánatára. Aki pedig nem hiszi, hogy ez tényleg ilyen jó, az először hallgassa meg őket itt, aztán nézze meg a banda valamelyik koncertjét - mondjuk lent a Filterben.