2008.05.29. All that jazz
Az afroamerikai folklórnak a jazzbe költözött, nem pont a szabályos helyén megszólaló, sajátos, "csúszkáló" hangjait "blue note"-nak nevezik - írja a Magyar Narancs. A wapedia szerint a "blue note" olyan hang, amely az európai hangnemek hangközeinek módosításából, leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi sz?kítéséb?l születik. A "blue note"-ok gyakori alkalmazása a jazz egyik jellegzetessége, lejátszásuk klasszikus zongorán nem lehetséges (a témáról a Wikipédiában tovább kutakodhatunk).
A Németországból Amerikába költözött Alfred Lion és Max Margulis 1939-ben ezen jellegzetes hangoktól inspirálva választott nevet induló üzleti vállalkozásának. A Blue Note Records a jazz legnagyobb alakjaival dolgozott együtt a '40-es és '60-as évek között. A kiadó által megjelentetett lemezeket egyrészt a zseniális hangmérnök, Rudy Van Gelder munkássága*, másrészt Francis Wolff fotói, harmadrészt pedig Reid Miles borítótervei tették egyedülállóvá.
A Blue Note Records sikertörténetér?l egyébként film is készült, "Blue Note - A story of modern jazz" címmel. Most ugorjunk el?re az id?ben egészen 1993-ig. A kiadó ugyanis ebben az évben jelentette meg a Us3 nev? formáció egyetlen igazi slágerét, a Cantaloop (flip fantasia) cím? számot.
Én személy szerint régóta kedvelem ezt a számot. Tetszik benne a jazz és a hip-hop egymásra találása (a dallam ugyanis a zseniális Herbie Hancock Cantaloupe Island cím? jazz sztenderdjének átdolgozása). Megnyer? a dal érdekes felvezetése is: "Ladies and gentlemen, as you know we have something special down here at Birdland this evening, a recording for Blue Note Records."
Sokáig nem tudtam, hogy mi is a valódi háttértörténete ennek a mondatnak. Nem sokkal ezel?tt azonban véletlenül megtaláltam a választ.
1949-ben nyílt ugyanis egy jazz klub New Yorkban, melynek tulajdonosai (Morris és Irving Levy) a Birdland nevet adták, kifejezve tiszteletüket a világklasszis szaxofonos, Charles "Bird" Parker, Jr. el?tt. A klubban számos kiváló zenész lépett fel, többük el?adásáról él? felvétel is készült. Így történt ez Abdullah Ibn Buhaina, ismertebb nevén Art Blakey esetében is. Blakey és társai performanszát az 1954-ben megjelent "A night at Birdland" cím? album örökítette meg. Az ominózus el?adást a Birdland mókás ceremóniamestere, Pee Wee Marquette konferálta fel az alábbi módon (a kötelez? hanganyag innen letölthet?):
"Ladies and gentlemen, as you know we have something special down here at Birdland this evening, a recording for Blue Note Records. When you applaud for the different passages, your hands go right on the records there, so when they play them over and over throughout the country, you may be someplace and say, "Well, that's my hand on one of those records that I dug down at Birdland." We're bringing back to the band set at this time ladies and gentlemen, the great Art Blakey and his wonderful group, featuring the new trumpet sensation, Clifford Brown, Horace Silver on piano, Lou Donaldson on alto, Curly Russell's on bass. Let's get together and bring Art Blakey to the band stand for a great big round of applause. How about a big hand now, for Art Blakey! Thank y'all."
Meglep? módon a fenti szöveget ebben a formában szinte lehetetlen megtalálni az interneten (én is kénytelen voltam az eredeti hangfelvétel alapján saját fülemre hagyatkozva rögzíteni az elhangzottakat). Amúgy a kb. 130 cm magas* Pee Wee igazi kis nyavajás lehetett, már ha lehet hinni a Wikipédia sorainak.
A Cantaloop (flip fantasia) elején lév? mondat tehát nem más, mint egy utalás a Blue Note Records egyik korábbi kiadványára, valamint a jazz hard bop korszakára. Rajongók berendelhetik maguknak a kapcsolódó madárkás pólót is. Én megtettem.
A Németországból Amerikába költözött Alfred Lion és Max Margulis 1939-ben ezen jellegzetes hangoktól inspirálva választott nevet induló üzleti vállalkozásának. A Blue Note Records a jazz legnagyobb alakjaival dolgozott együtt a '40-es és '60-as évek között. A kiadó által megjelentetett lemezeket egyrészt a zseniális hangmérnök, Rudy Van Gelder munkássága*, másrészt Francis Wolff fotói, harmadrészt pedig Reid Miles borítótervei tették egyedülállóvá.
*Rudy van Gelder, a legendás hangmérnök munkásságát ez a tág látókör? szemlélet jellemzi, stúdiójából mindig tökéletes felvételek kerültek ki, amelyek kivétel nélkül klasszikussá váltak, és egy ideje sorban jelennek meg újra, alkalmazkodva a digitális technológia elterjedéséhez. (...) 1953-tól 1967-ig volt a Blue Note vezet? hangmérnöke, miután a kiadó alapítója, Alfred Lion beleszerelmesedett a Van Gelder-soundba. A Blue Note-nak ez a hangzás vált védjegyévé: matt hatású, az eredetiségre törekv?, az érzelmeket és a teret a hangfelvételek keretei között tükröz? lemezekr?l van szó, amelyek hátterében észrevétlenül bújik meg a hangmérnök, ugyanakkor személye talán a legfontosabb szerepet játszotta abban, hogy a dzsessztörténelem így alakulhatott.
Végs? Zoltán - A dzsessz maga
Végs? Zoltán - A dzsessz maga
A Blue Note Records sikertörténetér?l egyébként film is készült, "Blue Note - A story of modern jazz" címmel. Most ugorjunk el?re az id?ben egészen 1993-ig. A kiadó ugyanis ebben az évben jelentette meg a Us3 nev? formáció egyetlen igazi slágerét, a Cantaloop (flip fantasia) cím? számot.
Forrás: kazumic13
Én személy szerint régóta kedvelem ezt a számot. Tetszik benne a jazz és a hip-hop egymásra találása (a dallam ugyanis a zseniális Herbie Hancock Cantaloupe Island cím? jazz sztenderdjének átdolgozása). Megnyer? a dal érdekes felvezetése is: "Ladies and gentlemen, as you know we have something special down here at Birdland this evening, a recording for Blue Note Records."
Sokáig nem tudtam, hogy mi is a valódi háttértörténete ennek a mondatnak. Nem sokkal ezel?tt azonban véletlenül megtaláltam a választ.
1949-ben nyílt ugyanis egy jazz klub New Yorkban, melynek tulajdonosai (Morris és Irving Levy) a Birdland nevet adták, kifejezve tiszteletüket a világklasszis szaxofonos, Charles "Bird" Parker, Jr. el?tt. A klubban számos kiváló zenész lépett fel, többük el?adásáról él? felvétel is készült. Így történt ez Abdullah Ibn Buhaina, ismertebb nevén Art Blakey esetében is. Blakey és társai performanszát az 1954-ben megjelent "A night at Birdland" cím? album örökítette meg. Az ominózus el?adást a Birdland mókás ceremóniamestere, Pee Wee Marquette konferálta fel az alábbi módon (a kötelez? hanganyag innen letölthet?):
"Ladies and gentlemen, as you know we have something special down here at Birdland this evening, a recording for Blue Note Records. When you applaud for the different passages, your hands go right on the records there, so when they play them over and over throughout the country, you may be someplace and say, "Well, that's my hand on one of those records that I dug down at Birdland." We're bringing back to the band set at this time ladies and gentlemen, the great Art Blakey and his wonderful group, featuring the new trumpet sensation, Clifford Brown, Horace Silver on piano, Lou Donaldson on alto, Curly Russell's on bass. Let's get together and bring Art Blakey to the band stand for a great big round of applause. How about a big hand now, for Art Blakey! Thank y'all."
Meglep? módon a fenti szöveget ebben a formában szinte lehetetlen megtalálni az interneten (én is kénytelen voltam az eredeti hangfelvétel alapján saját fülemre hagyatkozva rögzíteni az elhangzottakat). Amúgy a kb. 130 cm magas* Pee Wee igazi kis nyavajás lehetett, már ha lehet hinni a Wikipédia sorainak.
*Trivia: az angol szalonképes kontextusban az alacsonytermet? (értsd: törpe) emberekre a kissé morbid "vertically challenged" kifejezést használja.
A Cantaloop (flip fantasia) elején lév? mondat tehát nem más, mint egy utalás a Blue Note Records egyik korábbi kiadványára, valamint a jazz hard bop korszakára. Rajongók berendelhetik maguknak a kapcsolódó madárkás pólót is. Én megtettem.
Hozzászólások
Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.
Ha mondandód van...
Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.