Nehéz érzelemmentesen írni egy olyan motorról, amely az elmúlt évek közös élményei során hozzánőtt az ember szívéhez. Nem is célom elfogulatlan tesztet írni, a lentiek csupán egy régi barátság emléksorai.
A 2008-as szezont január 26-án nyitottuk meg egy laza Budapest-Alsónémedi körrel. Az
Öszvér Zola barátom Hornetjével és Domán Ati ZX-12R-jével együtt vidáman éledezett téli álmából, mi pedig forró capuccino-val a kézben arról filozofáltunk, hogy vajon mennyire tapadhat ilyenkor a gumma. Azzal végül nem volt gond, de a fagyos kétkerekű élmény utáni megfázástól egy hétig nyomtam a betegágyat. A kis Kawában ekkor úgy tizennyolcezer kilométer lehetett, és nagyon szerettem. Időnként ugyan mocorgott bennem a kisördög a nagyobb cseréről, de valahogy nem vitt rá a lélek. Új motorként vettem, ismertem minden porcikáját, és sok közös élmény volt már mögöttünk. A téli holtszezon alatt rendeltem rá egy R&G
bukógombát, nem is annyira a bukástól (dőléstől?) való félelemből, inkább amolyan optikai tuningként.
Aztán végre beköszöntött a tavasz, és újra el lehetett kezdeni gyűjteni a kilométereket. Megcsináltuk a hagyományos szezonnyitó Balaton-körtúrát, leugrottunk Pannonhalmára kajálni, a keleti országrészen pedig Aggtelek volt soron (ahonnan Szlovákia déli részén csapattunk vissza, majd Balassagyarmatnál szusszantunk egyet a helyi Pannónia múzeumban).
Minden remekül alakult, ekkor kezdett bővülni a motoros csapat, és az ER-5 teljesítményben és tempóban nagyon passzolt Viktor 750-es Yamaha XV-jéhez és Tamás Honda Black Widow-jához. Ezt bizonyítandó Tamással májusban összehoztunk egy Duna-völgye túrát, mely során egészen Passauig jutottunk. Boldogan kanyarogtunk a folyó vonalát követve, kiélvezve a remek utak és a gyönyörű kilátás nyújtotta örömöket. A hétvégi motoros "portyák" sorra követték egymást, legyen szó Balaton-felvidékről, Nyíregyházáról, vagy akár a Hortobágyról. Egy-két napos túrákra általában tanktáskát vagy hátizsákot vittem, azokban bőven elfértek a szükséges iratok és a fényképezőgép.
2008. júniusában Kiss "Honda VFR 800" Gáborral és jelen blog szerkesztőjével visszatértünk Olaszországba, hogy egy felejthetetlen túra keretében hódítsuk meg a
toszkán lankákat. Az ER-5-tel bátran ki lehetett indulni a világból, megbízhatóságában soha nem csalódtam. Igaz, a kötelező szervizeket lelkiismeretesen betartottam, és úgy tűnik ezt a motor meghálálta. Nem csoda hát, hogy a tartozékként adott szerszámkészleten, és egy biztonsági defektspray-n kívül egyéb szerszámokat vagy alkatrészeket soha nem kellett cipelnem. A túra élményeinek feldolgozása során azért levontam néhány tanulságot:
- A hosszabb európai körtúrák némiképp túlmutatnak az ötszázas gép hatótávolságán. Kifejezetten ellenére vannak az autópályás tempózások: ami a "nagyoknak" még kényelmes, az neki már erőltetett tempó*.
- Az Öszvér fékei, futóműve, gumimérete a kényelmes, tartalékkal való motorozás örömét tudják nyújtani. A forszírozott, sportos tempó csak izzadtságszagú erőlködést eredményez, élvezet nélkül.
- Az ER-5 egy személy részére jól málházható (tanktáska, hátsó táska, hátizsák), fogyasztása pedig egészen baráti: 4 ― 4,5 liter benzinnel beéri 100 kilométerenként.
Még mindig imádtam felkászálódni a nyergébe, még mindig a megszokott izgalommal pöccintettem meg az indítógombot, még mindig örömmel nyugtáztam a váltó oly jellegzetes csattanását, de ― ahogy a hosszabb túrák után általában ― ezúttal is belekukkantottam a nagyobb motorok kínálatába. Aztán ahogy teltek a hetek, úgy tompult a belső vágyakozás az újdonság iránt, hiszen a rövidebb túrákra, laza, kényelmes baráti gurulásokra az ER-5 tökéletes volt, nem kellett jobb! Erre való, erre találták ki. Ha ingáznom kellene, minden bizonnyal az Öszvérre szavaznék.
A 2008-as év tehát egy szempillantás alatt eltelt, és mire észbekaptam, már ismét a Balaton-körtúrán faltuk az idei szezon első kilométereit. Aztán következett a Jász-túra, és többször Balassagyarmat felé is koptattam az aszfaltot. A felhőtlen motorozást csupán két teendő árnyékolta be kissé: ki kellett cserélnem az első lámpát, mivel egy előttem haladó teherautóról lecsapódó kavics megrepesztette a búrát (gyári csere, huszonnégyezer forint), és újfent a gumiprobléma. Korábban
már írtam arról, hogy a 130-as hátsó gumiméret eléggé bekorlátozza az ER-5 "patkolási" lehetőségeit. Mivel a Metzeler Lasertec hátsója már kopásjelzőn állt (tizenháromezret bírt), megint döntés előtt álltam: milyen gumi kerüljön az Öszvérre? Végül Heidenau (K63, K64) csere lett, több ok miatt. Egyrészt a vadonatúj pár gumi fele annyiba fájt, mint bármelyik nagy márka hasonló szettje (Metzeler Lasertec, Bridgestone BT45, Pirelli Sport Demon), másrészt személyes tapasztalatok útján akartam meggyőződni a fórumokon olvasható véleménykülönbségek valóság-tartalmáról. Ez a régóta tervezgetett Szardínia-túra előtt ugyan kockázatos lépésnek tűnt, de megfogadtam: ha a Heidenau nem válik be, még a szárd túra előtt cserélek Pirellire! A szerelést ezúttal is a Kék Hold gumiszervizre bíztam, ismét precíz, tiszta munkát végeztek. Hála az égnek a Heidenau nem okozott csalódást. Kissé hegyesebb gumi, mint a Metzeler, ezért olyan érzésem volt, mintha a motor be akarna dőlni a kanyarokba. Aztán hozzászoktam, hogy érzékenyebben reagál a gép a mozdulataimra, és csakhamar azonos kanyartempókat produkáltam a "német csodával", mint a Metzelerrel. Egy litkei és egy szilvásváradi kiruccanáson szépen be is koptak az új abroncsok, így csaknem készen álltam az év megmérettetésére, a Szardínia-túrára.
A "csaknem" ezúttal a túra miatt előrehozott harmincezres szervizt jelentette. Az olajat, levegőszűrőt, gyertyákat saját magam szereztem be, már csak a szerencsés szerviz kiválasztása okozott némi fejtörést. A K-Bikers kereskedés megszűnt, a Kawasaki Érdnél a huszonnégyezres szerviz alkalmával nem volt készleten gyertya és szűrő(!), oké, gondoltam, próbáljuk meg a központi Kawasaki szervizt (Big Bang Budaörs). Kimotoroztam hozzájuk egyik reggel, hátizsákomban az olajjal, szűrővel, gyertyával. Kezdésként felvilágosítottak, hogy ők olajat olajszűrő-csere nélkül nem cserélnek. Ezzel nem is lett volna gond, azon már nem múlik, cseréljék csak le a szűrőt is (nem tudom miért, de a szerelési könyv minden második olajcserére ír csak szűrőcserét). Erre előrukkoltak azzal, hogy olajszűrő-csere esetén nem elég az általam hozott három liter olaj, márpedig náluk nincs olyan olaj, amilyet én vettem (Fuchs). Keserű szájízzel, mindössze levegőszűrő-, és gyertyacserével távoztam. Ezek után bejelentkeztem a Naked Motors szerelőjéhez. A Tibi nevű srác elképesztő alapossággal és precizitással nézte át a motort, szakszerűen átvizsgált mindent, és ugye mondanom sem kell: olajszűrő cserével is elég volt a három liter olaj. Készen álltunk a szárd túrára!
Az oda-vissza úton, valamint a szigeten összesen 3.600 kilométert motoroztunk az ötfős csapattal, többnyire elképesztően jó minőségű szerpentineken. A varázslatos motoros élmény kapcsán egyetlen tüske maradt csak bennem: amikor megpróbáltam a nagyobb motorok (és tapasztaltabb motorosok) példáját követve tempósabban közlekedni "kanyarországban", újra és újra erőt vett rajtam a bizonytalanság. Nem csúsztam meg, nem sokalltam be, a majrécsík centi vastagon virított ― egyszerűen csak bizonytalannak éreztem a motort. Márpedig én nem szeretek tartalék nélkül motorozni.
Hazaérve felgyorsultak az események. Irányítottam őket? Vagy csak sodródtam? A fene se tudja. Hamarosan kiderül, hogy igaz-e a régi mondás: könnyebb jobb motort venni, mint megtanulni motorozni. Egy boldog korszak mindenestre lezárult az ER-5-tel, és egy 2009-es Kawasaki ER-6f nyergében remélhetőleg egy hasonlóan örömteli kezdődött el. De ez már egy másik történet. Isten veled, drága barátom!
Fotók: Solti Zsuzsa, Kovács Zsolt, Szabó Tamás, Kovax