Zola Ă­rta,
16 Ăłra 36 perckor,
Motor témakörben.
Avagy a szelíd darazsak vágyakoznak, a többiek repülnek. Honda Hornet 600 F4 tartósteszt, Zola barátunk tollából.

2006. októbere, hûvös szombat délután, valahol a pesti agglomerációban. Megállunk a megadott cím elõtt, takaros házikó nagy kerttel, elõtte pedig a kirándulás célja: egy 2005-ös Honda Hornet 600. Miközben próbálom magam megnyugtatni, hogy nem túlzás egy éves jogsival egy kilencvennyolc lóerõs vas hátára pattani, egyre szaporább a szívverésem. Megjön a tulaj, kezet rázunk. Jó erõs fogása van, vajon a gázkarral is így bánt? Kicsit beszélgetünk, könyvvizsgáló a srác. Sebaj, ennek - a körvonalazódó ügylet precíz lebonyolítására gondolva - még akár örülhetnék is, de mikor kiderül, hogy menetpróba csak az autóm kulcsának és forgalmijának átadása után mûxik, már lefelé görbül a szám: télleg kell nekem egy százlovas motor?

Körbejárom a mocit: fekete, a gyári kipufogóval Hondásan halkan bugyog, karcmentes, csak a két bukógomba próbál valamit némán sejtetni a múltról. Rákérdezek, rögtön jön a válasz: "piros lámpánál álló helyzetben... kavicsok voltak az úton, új volt a csizmám...". Persze, persze. Na de mindkét oldalra? A választ már meg sem hallom, inkább elkezdem magamra rángatni az otthon kocsiba hajigált motoros ruházatot. Közben elkezd szállingózni valami havasesõ-féleség. Hmmm, klassz ez a korai tél, de télleg kell nekem egy százlovas motor?

Honda Hornet 600 F4 - nézd meg nagyban is!
Forrás: Milestone.hu

A cikk persze nem folytatódna, ha a fenti, elsõre sután induló motorvásárlási procedúra végül is nem végzõdött volna a lehetõ legjobban: tökéletes menetpróba a havas esõben, fülekig érõ vigyor a plexi mögött, tenyérbe csapás, papírgyártás. Azóta eltelt csaknem három év, belekerült a gépbe húszezer kilométer, több hosszabb-rövidebb külföldi túrán jártunk együtt négy országban, és összegyûlt egy bejegyzésre való tapasztalat-halmaz is.

A Hornet egy "kiköpi" úrilány és egy "nyeli" vadcsaj keveréke. Sokan próbálták már a haverok közül, és valahogy mindig oda lyukadtunk ki, hogy alul barátságos, semmi cserfesség, vagy nem várt cselekedett, nyolc-kilencezres fordulat fölött viszont lódarázs a javából, elõbb huncutul vigyorog, majd kéjesen sikítja az ember fülébe: még-még-még, adj gázt még! Mindennek csak a benzintank véges mérete és persze a motorozási tudás parancsolhat megálljt, ja és még valami, de errõl majd késõbb.

Ezekbõl kiindulva a Hornet két legkedvesebb tulajdonsága számomra a kezessége és a sokoldalúsága. Lévén minimális motorozási tapasztalat volt a hátam mögött mikor megvettem, kellõen óvatosan, sõt a haverok szerint túl óvatosan is bántam vele eleinte. Érthetõ az óvatosság, ha azt vesszük, hogy elõtte csak ötven lóerõ volt alattam, és még az is elõfordult, hogy egy-egy nyeles-gyorsítás után kis túlzással a hátsó ülésre kerültem. Azonban hála a könnyû kezelhetõségnek, szép lassan ez a merevség sokat lazult, és mára sikerült elérni, hogy nem mindig a motor viszi a pilótáját. Jobb pillanataimban ma már kifejezetten úgy érzem, hogy "motorozok".

A gyári gumik az elején elég sok fejfájást okoztak, bár ezt akkor még nem tudtam, ez igazán csak a gumicsere után vált egyértelmûvé. A bakelit Michelin Pilot Road papucsok ugyan elfutottak tizennyolcezer kilométert, de miután felkerült rá egy pár Continental Sport Attack, megértettem, hogy miért fékeztem mindig túl magam kanyar elõtt és miért nem sikerült megdönteni a jószágot. Valószínûleg elég trapézosra voltak kopva az autópályázgatás miatt a Michelin-ek és a keverék sem kanyarvadászatra volt kitalálva. Szerencsére az új garnitúra azonnal más érzést keltett menet közben.

Honda Hornet 600 F4.
Honda Hornet 600 F4.
Honda Hornet 600 F4.
Forrás: Milestone.hu

Országúti cirkálásra ideális a volt gép. A mini fejidom százhúszig szinte minden levegõt elterel. Erõtartalék bõven van benne az elõzésekhez, igazán visszaváltani sem kell. Száznál hatodikban négyezerötszázat forog, és bár ebben a tartományban még nem ugrik meg villámszerûen a gázadásra, még így is kockázat nélkül lehet belemenni szinte bármilyen elõzésbe. Ha pedig autópályára téved vele az ember, a száznegyvenes tempó az igazán kényelmes. Itt már rá lehet dõlni a mini fejidom által átengedett menetszélre. A jóvilág azonban százhetven körül megszûnik, efölött ugyanis már olyan nagy a szél még passzos bõrben is, és olyan bizonytalan az elsõ futómû, hogy jobb nem erõltetni. De persze naked-világban ez rendben is van így.

A futómûrõl hosszasan lehetne ódákat zengeni. A fordított elsõ teló - ami Kovax szerint "csökkenti a rugózatlan tömeget, de csúfítja az árcédulát" - gyakorlatilag minden úthibával megbirkózik. A kormány soha nem akart kitekeredni a kezembõl, az elsõ kerék nem pattogott el semmin, számomra egyszerûen hibátlan volt, mindig éreztem mi van az elsõ traktus alatt. Persze egy-egy kósza pálya-próbálgatás alkalmával a féktávon jövõ bólintás nem esett jól - nyilván nem erre találták ki a modellt. A fék a másik nagy erõssége a bringának. Erejét soha nem éreztem kevésnek, adagolni remekül lehetett, és bár a legtöbb motoros iskola elítéli, én azóta sem használok két ujjnál többet a fékkar mozgatására. A Continentál gumik feltétele után a stoppie még egy koszos Tesco-parkolóban is összehozható.

Túrázáskor nagyon jól lehet pakolni, a tank simán megtart bármilyen mágneses táskát, a hátsó ülésre pedig a külön erre kialakított kampók segítségével már többféle táskát is sikerrel rögzítettem, akár nagyobb súllyal is. A lábtartó-ülés-kormány háromszög az én testmagasságomnak (183 cm) megfelelõ volt hosszabb, akár négy-ötszáz kilométeres meneteken is. Bár nem állítom, hogy nem esett jól lepattanni róla ilyenkor a nap végén, de másnapra sosem maradt semmi a seggzsibbadásból és térdropogásból.

A tükrök jól használhatók, a mûszerfal bármilyen napszakban látható, az analóg fordulatszámmérõ pedig még a nagyméretû digit kijelzõ mellett is jól mutat. Utassal - fõként kis tempónál - érezhetõen megváltozik a viselkedése (vagy csak a pilótáé?), de leszámítva az ekkor jelentkezõ dûlöngélést, nem probléma vele akár többszáz kilométer megtétele sem.

Honda Hornet 600 F4.
Honda Hornet 600 F4.
Honda Hornet 600 F4.
Forrás: Milestone.hu

Végeredményben szerintem egy igen jól eltalált konstrukció a hatszázas Hornet, barátságossága - könnyen elõcsalható vadságával keverve - egy igazi univerzális motorrá teszi. Legyen szó többezer kilométeres külföldi túráról, laza belföldi országúti kavirnyálásról vagy kezdõ pályázgatásról, mindenhol kiszolgálja tulajdonosát. Nem volt szó még megbízhatóságáról és szervizigényérõl. Utóbbira rossz szót nem lehet találni, egyik szerviz alkalmával sem ért kellemetlen meglepetés, mindenhol megkapta a kötelezõket, de semmi több. Elõbbire pedig szintén maximális pontot kaphatna, ha...

Történt ugyanis a legutóbbi - külföldi - túra során, hogy egy kanyargós-szerpentines szakasz egyik hajtûjében néhány böffenés után órákig nem indult újra. Igazán nem lehet szidni még ezért sem, mert mint utóbb kiderült, az ismeretlen eredetû, mind a négy karburátort eldugító fémreszelék volt a ludas.

Összefoglalva, ez a motor egy kiváló választás. Ez a száz ló, nem az a száz ló, amitõl annyira kellett tartanom az elején. Mostanság nézegetem az új nagytestvért (CB1000R), állítólag nem csak gyönyörû, hanem hasonlóan jól el is van találva. De mivel bõven van még mit kimotorozni a kistesóból, egyelõre nem gondolkodom a cserén. Remélem még sokat fogunk együtt repülni.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.