Roland írta,
9 óra 58 perckor,
Ring témakörben.
Júliusban két motoros napot is tartottak a Hungaroringen. Ezekről nemrég összefoglaltam a Yamahával szerzett tapasztalataimat.

Motoros nap, 2004.07.08.

Csütörtök fél nyolckor indultunk Ceglédről, egy órával később már a pálya parkolójában voltunk matricával a kezünkben (én a lassú csoportba vettem jegyet). Az időjárást elnézve 2.2-es guminyomást akartam beállítani, amikor jött a nagy meglepődés: miért csak 1 bar nyomás van a hátsó gumiban? Fákk. Átnéztük a kereket, és szomorúan konstatáltam, hogy az első pályanapom előtt sikerült egy szöget összeszednem. Felfújtam 2.5-re, aztán néztem, hogy mennyit enged. Nem tűnt vészesnek a probléma, ezért úgy döntöttem, hogy ezzel a gumival kimegyek a pályára. Az első körben nagyon óvatosan mentem, nem tudtam, hogy a melegedő gumi hogyan reagál a betolakodott szögre.

Előző napokban sokat játszottam szimulátoron, néztem on-board videókat, meg a múltkori Yamaha-tesztnap FZ6-on töltött néhány köre segített, hogy ne tűnjön nagyon idegennek a pálya. A gumi (még a gyári Michelin Pilot Sport) abszolút megbízhatónak bizonyult, az első pár körben nem történt semmi érdekes, figyeltem a gumira, a többiekre és próbáltam tanulgatni az íveket. Már ekkor feltűnt, hogy vannak nálam lassabb csókák, aminek kimondottan örültem :) Az első menet (mivel kicsit későn is kapcsolódtam be) gond nélkül lement, nagyjából 2:40 - 2:50 körüli időkkel (nem mértem, csak tippeltem). Határozottan tetszett a móka. A guminyomás a 20 perc alatt 0,1 bar-t csökkent, ami valamilyen szinten megnyugtatott.

A második menetet már feszülten vártam, két kör gumimelegítés után (mégiscsak Pilot Sport) elkezdtem húzni neki. Az én R6-om széria kivitel, kivéve a Martin dobot, és az LSL bukógombákat. Futómű beállítás, lánckerék szett mind-mind a gyári volt. Ahogy teltek a körök, a pálya bizonyos részeit kifejezetten élvezni kezdtem, különösen a hosszú jobbosokat. Aztán itt-ott szépen leért a csizmám orra, ezt követően már arra is figyeltem, hogy csak a talpam első része legyen a lábtartókon. Arra jöttem rá, hogy - bár a kanyarsebességem nem valami magas - néhány rutinosabb motorossal tudom tartani a lépést, mert féktávon mindig visszahoztam, amit a kanyarokban elveszítettem. A célegyenes végén a közel 240-ről 60-ra lassítás nagyon jól ment, nem is értettem, hogy sok srác miért fékez olyan korán, amikor sokkal később is lehetne? Az első gumit hallottam visítani ezeken a féktávokon, de a motor mindvégig stabil maradt, az R6 fékei lenyűgöző teljesítményt nyújtottak. A tárcsák elkékültek, de a nyomáspont pontos, határozott maradt egészen a menet végéig. A gumik szépen narancsbőrösödtek, de (gondolom a 120/60-as méret miatt) a Michelin baba nem tűnt el az első gumiról, és mindvégig maradt egy 5mm-es biztonsági csík az abroncs szélén. A hátsó gumi a várakozásaimon felül teljesített, teljesen a széléig daráltam, csúszkálást nem éreztem. Összefoglalva egész jól ment a második menet, itt-ott megéreztem, hogy milyen lehet, amikor elkap a gépszíj, de sikerült megőriznem a józan ítélőképességet.

A harmadik menet eléggé gázos volt, egyszerűen nem tudtam koncentrálni, elrontottam az íveket, sokat nem is érdemes erről beszélni. A sikán előtti hosszú jobbos bejáratát, vagy a célegyenes előtti nagy visszafordító balost többször elvétettem, ezért nem sok örömöt leltem ebben a menetben. Kezdőként egész nap csak a 3-ik sebességet használtam (kivéve a célegyenest, és egy-két másik szakaszt), elhatároztam, hogy a következő pályanapon már a visszaváltásokat (+gázfröccs, stb.) is gyakorolni fogom.

A negyedik menet előtt persze jött a szokásos guminyomás ellenőrzés + ásványvíz kombó. Indulás előtt elhatároztam, hogy az eléggé darabosra sikerült harmadik menettel ellentétben a kanyarok bejáratánál több motorféket fogok használni. Ennek eredményeképpen valamivel jobb időket sikerült motoroznom, lementem egészen 2:35-ig. A pályanap végére kellemesen elfáradtam, másnap pedig jött a sportmotor.hu fotóinak árgus szemekkel történő átnyálazása :)

Motoros nap, 2004.07.21.

Fél kilencre értem ki, sajnos ekkorra a délelőtti és a lassú csoport jegyei már mind elkeltek. Maradt tehát a licenszesek 70 percének kiváltása, illetve a délutáni csoport. Kilenctől délig volt pár percem beállítani a guminyomást, leszerelni a tükröket és a rendszámot. Teletankolás, kiszáradás elleni ásványvíz elfogyasztása után legurultam a sikán utáni balos kanyarhoz hűsölni egy kicsit. Itt vártam az időm eljövetelét, amikor láttam egy piros Ducati-s srácot koppig döntve. Gondoltam magamban "vazz, de jól nyomja a gyerek". A látómezőmből kikerülve aztán hallottam egy gumicsikorgást, talán kicsit besokallt a srác? Igen, amikor megnéztem, a Ducati keresztben a pályán figyelt, a fiú meg fogta a csípőjét, nem tudott felállni. Ha jól láttam szlovák rendszámos gép volt, egy pályabíró próbált segíteni neki. Egyből le is intették a menetet, jött a gyerekért a mentő.

Innentől gyorsan pörögtek az események, eljött a csoportom indulási ideje, szerencsére a licenszesek menetére kevesen váltottunk belépőt. Első pár kör bemelegítés, aztán kicsit jobban meghúztam (saját képességeimhez képest). 30 perc után jöttem le, de nem voltam nagyon elégedett, valahogy nem akaródzott ráérezni. Tíz-tizenöt perc pihenés után (a dögmelegben) felmentem újra a pályára, majd néhány kör után azt éreztem, hogy túl gyorsan megyek be egy-két kanyarba. Sajnos nem az íveket néztem, hanem a túloldali rázóköveket. Ezt el is játszottam kb. három kanyarban (először a Mansell-ben), majd a sikán utáni harmadik kanyarban kifutottam a kavicságyba. Nem lett semmi gond, próbáltam egyenesben tartani a gépet, az alacsony sebesség miatt szerencsére sikerrel jártam. Szétnéztem, láttam ahogy a pályabíró lengeti a sárga zászlót, intettem neki, majd visszagurultam a pályára. Le is jöttem egyből, mert rájöttem, hogy a fáradtsággal együtt járó koncentráció-elmaradás rendkívüli veszélyforrás. A későbbi menetekben (immáron kipihenten) nagyobb sebességnél sem fordultak elő hasonló dolgok.

Az utolsó előtti menetben nagyot meccseltem egy kétütemű Apriliás csajjal, aki egy-két kanyarban gyorsabb volt nálam, de az egyenesekben és féktávokon mindig bementem mellé/elé. A menet végén odamentem hozzá gratulálni, és megkérdeztem, milyen ötletei vannak a technikám javítására. Azt mondta, hogy a fő problémám az, hogy csak felsőtestből dőlök, és gyakoroljam a kiüléseket.

Az utolsó menetben megpróbáltam elsajátítani a kiülős dolog alapjait. A menet végére a sikán utáni kanyarkombinációban már szinte egy lendülettel ültem ki balról jobbra, ami nagyon tetszett. Ezzel a kis segítséggel sikerült elérnem a 2:28-as köridőt és a tapadási határt, ugyanis a gumi kétszer megcsúszott. A jobb térdem sikerült egyszer lekarcolni :) A legjobban az alábbi mozdulatsor tetszett: féktávon kiülés, brutál fék, eltartva magam a mocitól, majd fék felengedése után ezerrel bedőlés a kanyar közepe felé. Valószinűleg nem kellene már a féktávon kiülni, de közvetlenül a kanyar előtt még nem megy elsőre a helyes pozíció megtalálása, ezért hamarabb megteszem, hogy legyen időm korrigálni, ha szükséges.

A nap végén ismét nem volt gond az elalvással, két tank benya, két csoportjegy és rengeteg pia elfogyasztása után elindultam hazafelé. Annyira király pályázni, hogy lehet beruházok valami szutykos 250-esbe, rádobok pályagumikat, aztán hadd szóljon. Azt nem félti az ember. Sokszor úgy érzem, hogy azért nem tudom átlépni a korlátaimat, mert féltem a Yamahát.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.