2005.09.16. Artemovszk 38

Roland írta,
17 óra 35 perckor,
Médiaszemle témakörben.
Nemrég az A38 hajón jártunk, sajnos meglehetősen lagymatag bulit hoztak össze a szervezők azon az estén. Hazafelé menet kezdett el Zémax azzal szurkálódni, hogy a hajó nevének eredetéről én miért nem tudok semmit. Amikor itthon rákerestem a válaszra, szemembe ötlött egy érdekes cikk Bakáts Tibor Settenkedő tollából. Szerintem érdemes elolvasni, most (a bejegyzés írásakor) látom csak, hogy a cikket az Élet és Irodalom is leközölte.

És a hajó áll!

Illetve állni fog, kikötve a lágymányosi rakparton, kicsik és nagyok örömére. Tatjára festve: Artemovszk 38, Budapest. De ne szaladjunk íly hamar hátra és előre. Most még itt ácsorgunk a Simbolom Slovenskych Lodenic Komarno, a. s. Bratislava (SLKB) hétfőszürkére festett, modern vasbetonból összekockázott székháza előtt, s várjuk az illetékes elvtársakat. Hogy miért itt, Komárnóban, a többiek adják meg az egyszerű választ: Magyarországon már nincs hajóépítés. Szlovákia, tekintettel az országot körülvevő tengerre, kétségtelenül előnyösebb helyzetben van kiszáradt hazánknál. Különben sem kell pirulni, az üzemben főleg kisebbségi magyarok dolgoznak nagy számban. Tonnaszám hegesztenek az álarcos lovagok, míg fejük felett, úgy húsz méter magasságban ülnek az imádott hölgyek, darukezelői bizonyítvánnyal dekoltázsukban. E költői nevű hajógyár (SLKB) csak úgy tudott fennmaradni, hogy olyan munkát is elvállaltak, amit a robotvezérlésű munkagépek már nem. Hát tényleg, ezt a zajt, vasport, reménytelenséget sem hardver, sem szoftver nem bírja, ilyesmire csak az ember jó.

Kockás öltöny közeledik balról, fogadás középre, Becherovkával úgy állunk ott, mintha castingon lennék egy korai Milos Forman-filmben. A szónok a hagyományos szlovák-magyar barátságról ejt szót, s míg könnyeinket nyeljük, eszembe jut a múlt. Sok mindenből áll össze. Bognár Attila vágyakozó-álmodozó fixa ideája, hogy minden különösebb hazugság nélkül Széchenyi nyomdokába lép és építtet magának (Budapestnek) egy hajót. Ezen az uszályon lenne koncertterem, vendéglő, táncparkett, könyvesbolt, WC kerekes székeseknek, internetszoba..., hogy is magyarázzam nektek, magyarok?! Azon túlmenően, hogy hajózni kell, láttam én már ilyet, s tetszett is, igaz, az a Szajnán, a Notre-Dame mögött volt kikötve. Híres messze égen és földön, pedig kisebb a miénknél. Ez a monstrum itt felékesítve legalább nyolcvanhat méter hosszú, valaha követ szállított, hasas a kicsim, ezeregyszáz tonna cipő és ruha nélkül. A motort és a belső borítást már Pannon földön rakják rá. Az eredeti neve piroslik rajta: Artemovszk. A Fekete-tengeren horgonyzott, de ott is maradt volna, ha nincs a délszláv háború. De magyar embernek, ha vállalkozó, oltári szerencséje van. Bognár álmához kellett a geopolitika is. A hajó a háborúban szállított ezt-azt, csendesen siklott édes terhével a megbombázott Belgrád alatt, amikor megrekedt. Tette ezt azért is, mert a lézervezérlésű bombáktól összekaristolt Dunában keresztül-kasul hevertek a hidak. Innentől már elég volt meglátni és megszeretni. Volt a névre projekt meg pályázat, de a tulajok bölcsen úgy döntöttek, nem keresztelik át, folytatódjon a sorsa.

Iszunk négy-öt Becherovkát, s úgy döntünk, az üzem és mi, szőrös magyarok, hogy folytassuk a parton pezsgővel. Az üveg eltörik, halleluja! A többit inkább megisszuk, de a hajó már a vízen. Az egyik hegesztett arcú melós magyarázza nekem, azt nézik, beázik-e? Büszke rá, elpusztult arcán látszik. "Amikor ide hozták, mondtuk, hogy nincs értelme, de aztán három hónapig hegesztettünk, mint a kurva anyja. Egyszerre ötvenen. Na, itt van. Szép, mi?" Bólintok. A feje mögött egy A4-es plakát, karateedzés kedden és csütörtökön.

A gyárhoz vezető úton, amely a sokat sejtető "első keresztút"-táblát viseli, van egy kocsma. Megálltunk. Az egység udvarán egy juniorméretű jéghokipálya. Talán maga Miroslav Satanka korcsolyázott itt kipirosodó arccal, míg apukája bent zöld felhőben abszintot ivott. A pálya mögött vizes legelő. Most is ácsorog egy szürke, vastag bokájú ló a kerítés mögött. Szomorú. Mi nem, mert tényleg abszint van a pult mögött, a pultban meg csapolt Zlaty Bazant. Keserű Katalin EU-kompatibilisen jön ki az illemhelyről, s hitetlenkedik a csapos medvének: "Tudja, uram, hogy nincs víz a női WC-ben? Ki kéne írni a hölgyvendégeiknek!" A medve pirulgat, szemlesüt, de a végén kiböki. "Nem szoktak hölgyvendégeink lenni." De ezt már kevesen halljuk, éltetjük a hajót. A kocsmában olyan sötét van, mintha a Stalker kezdőjeleneteiben lennénk, bennem mégis fénylik a nap. Alig merem leírni. Ott, a Becherovka szagú Komárnóban jó volt magyarnak lenni. Aztán hazajöttünk.

Bakács Tibor Settenkedő



Hozzászólások
István mondta [2011.04.22. 11 óra 58 perckor]:

Csak annyi lenne a mondandóm hogy az nem Komárno hanem Révkomárom.
Köszönöm.




Ha mondandód van...

Tagként kell belépned ahhoz, hogy hozzászólhass a bloghoz.