Kovax írta,
12 óra 27 perckor,
Ring témakörben.
avagy amszterdami gyönyörök és Talma futamgyõzelem a "Szentélyben"

A 2004-es, rendkívül mozgalmasra és emlékezetesre sikerült sachsenringi kirándulás után rögtön megfogadtuk, hogy 2005-ben is betámadunk egy európai futamot. Tavasz közeledtével - ahogy a motorosok elkezdtek éledezni téli álmukból - böngészni kezdtük a GP versenynaptárát. A (szigorúan céges) kocsival megközelíthetõ célpontok közül az olasz Mugello (június 5.) és a holland Assen (június 25.) jöhetett szóba, leszámítva persze a szinte hazai pályának számító Brno-t (augusztus 28.). A választásunk végül a legendás Drapál János által is kedvelt holland aszfaltcsíkra esett, melyet a felejthetetlen versenyek okán méltán neveznek a gyorsasági motorozás egyik szentélyének.

Sajnos az elõzetes online jegyrendelés Hollandiából egy kész rémálom. A honlap angol része meglehetõsen hiányos, az e-mailes megkeresésekre pedig érthetetlen válaszokat küldtek. Nagy nehezen sikerült eljutni odáig, hogy kaptunk postán egy csekket, de mivel továbbra sem vált világossá, hogy miként jutunk majd hozzá a jegyekhez, a kukában landolt a - természetesen befizetetlen - küldemény.

Talma idénykezdete (5. hely Jerezben, pódium Kínában, 6. hely Franciaországban, na jó, a portugál perec elég rágós volt...) azt sugallta, hogy idén nagy dolgok fognak történni a 125-ös mezõnyben. A mugelloi futamgyõzelmet látva csak fogtuk a fejünket, hogy miért nem ezt a versenyt választottuk utazásunk célpontjának. A nagy bosszankodás közepette annyira felhergeltük magunkat, hogy végül megszületett a döntés: jegyek nélkül is nekivágunk Hollandiának, és (ha már lúd, legyen kövér alapon) a verseny elõtt két napot még elheverészünk Amszterdamban!

Elsõ nap: Irány Hollandia!

Ütõképes kis csapatunk (Zola, Roland, Kovax) dolgai általában olajozottan mûködnek, de az indulás valahogy - csak hogy a szakzsargonnál maradjunk - mindig "dadogósra" sikerül. Ebben nem kis szerepe van Sete féregnek, aki egyfolytában úton van , és állandóan csinál "valamit", így jellemzõen késõn érkezik - jelen esetben a bázisnak kikiáltott Zola (kéj)lakhoz. Miután kikacagtuk magunkat azon, hogy Zola egy családnak is elég cuccot gyömöszölt be szerény utazótáskáink mellé a Vectra csomagtartójába, illetve hogy Sete most is egy hétre elég vasalt inggel, na meg a híres-hírhedt piros bõrszatyorral érkezett, Újpest felé vettük az irányt némi euró-magért (természetesen gazdasági vezetõ úr számára, hiszen bankár-Zola és jómagam, mint gondos köztisztviselõ, már korábban beszereztük a nyugaton használatos valutát). Az Erzsébet-híd elõtt a rendõri ellenõrzés simán ment (hajnali 2-kor), ezek után a kempingszék-vadászat a kihalt Tesco-ban már szinte az utazás részének tûnt. Amikor végre irányba fordultunk, bevertem Sete meggondolatlanul felajánlott dugisörét (stílusosan Heineken), majd édes álomba szenderülve átadtam a terepet az autópályák koronázatlan királyainak. A 12-13 órás út némi szunyókálással könnyedén abszolválható, nem csoda, hogy csak néhány képkocka ugrik be a nagy utazásból:

- Õrült vágta a magyar határon innen ("...megy ez 220-at is!"), majd a tojások behelyezése a gázpedál alá ("...cost-cutting vazze.") a magyar határon túl. Nem bírtam megállni, hogy oda ne pörköljek: Suzukival már kint lennénk!
- Szendvicskunyerálás Zolától és Setétõl.
- Kilométeres dugók Németországban, de Sete szlalom-manõverek tömkelegével legalább 50-100 métert vert az ellenre ("...STAU van, báááááázzzzzzz!").
- Zola mester filozofikus eszmefuttatásai a pimaszul villanó traffipax várható következményeirõl ("Biztos az volt?! Ááááá, nem hiszem... nem is jöttünk olyan gyorsan... na mindegy, úgyis minden költséget harmadolunk... báááááázzzzzzz, mégis trafi volt az...").
- Bartók Eszti Elefántdalának sajátságos, mellesleg dobhártyaszaggató prezentálása Sete torkából ("TÁÁÁ-DÍ-TA-DADATTA, TÁÁÁ-DÍ-TA-DADATTA...").

Amszterdamba érve elkezdtünk agyalni a szállás-kérdésen, mivel nem volt elõre lefoglalt éjszakai menedékhelyünk. Az elsõ külvárosi motelben ugyan egész jó áron lett volna hely, de a bejáratnál terjengõ csípõs kukaszag és a látnivalók távolsága továbbkergetett minket A'dam szívébe. Ekkor még nem sejtettük, hogy az épülethez tartozó parkoló ritka kincs Hollandiában... Az egyik piros lámpánál egy szürke csõrös kamionra lettünk figyelmesek. A roppant monstrum lomhán kúszott az úton, majd a keresztezõdéshez érve - minden közlekedõ legnagyobb megdöbbenésére - derékszögbe hajolva megfordult a rakomány körül, és vígan pöfögve elrobogott arra, ahonnan jött. Pár alatt után feldolgoztuk a látványt, és továbbhajtottunk a város felé. Végül a Central Station (központi pályaudvar) közelében lévõ parkolóházban hagyva a Vectrát gyalog indultunk valami elfogadható szállás után nézni.

Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában

A pályaudvar bejáratánál döbbenetes látványt nyújtottak a több emeletnyi magasságban összezsúfolt bringák, a sokkhatástól kábán tipegtünk tovább a turisták információs épületéhez. Nem voltak nagy igényeink, csupán 3 ágyat kerestünk a belvárosban. Ja, azért legyen olcsó! Pár pillanat múlva - kezünkben a foglalással és egy Amszterdam térképpel - már menekítettük is ki a Vectrát az aranyáron mûködõ parkolóház fogságából. A hotel tényleg nem volt rossz, belvároshoz közeli, viszont az önálló parkoló hiányzott. A recepcióstól megtudtuk, hogy olcsón parkolni Amszterdamban lehetetlen, ezért két alternatíva létezik: a drága peremkerületi parkolók (amolyan P+R rendszerben) és a nagyon drága belvárosi helyek (mint például a hotel mellett töküresen tátongó beállók). Talán mondanom sem kell, hogy a csomagok felhurcolását követõ második percben már úton is voltunk egy külvárosi parkolóközpont felé...

A kényszerû kocsikázás jó alkalmat szolgáltatott a holland épületek és amszterdami emberek szemrevételezésére. Pontosabban amíg Zolával a várost tanulmányoztuk (persze nem komolyan: "Max, mi a f***nak fotózod a házakat?"), Sete igyekezett koccanás nélkül átszlalomozni a mindenhonnan érkezõ kerékpárosok között (azért arra kíváncsiak lennénk, hogy bírnák õk a pesti aszfaltharcot...). Az itt élõk egyébként nyugodtnak és lazának tûntek; a kutyáját robogón szállító, izgatóan barna bõrû lány is csak mosolygott, ahogy kikerekedett szemekkel elhajtottunk mellette. A turista-információnál ajánlott parkoló - néhány buszt és autót leszámítva - meglepõen üres volt, ellenben viszonylagos olcsóságát tökéletesen kiegészítette a hotelhez közlekedõ közvetlen villamosjárat. Ekkor jött a tanakodás, hogy mennyit dobjunk az órába... Kompromisszumos megoldásként - tekintve, hogy másnapra még nem volt konkrét programunk - csak egy éjszakára csengettük be a díjat, majd egy megállónyi gyaloglás és negyed óra járdaszegélyen ücsörgés után feltornásztuk magunkat a villamosra. Amíg Setével a felbukkanó, majd tovasuhanó Heineken és Van Gogh múzeumok épületeit figyeltük a zötykölõdés közben, Zola megismerkedett a jegyárus hölggyel. A sokat gyakorolt nyávogós "HEEELÓÓÓÓÓ" után élénk társalgásba kezdtek, a "lány" még azt is megígérte neki, hogy szól, amikor majd le kell szállnunk. Ez olyan jól sikerült, hogy majd' negyed órát gyalogoltunk vissza a szállásig.

Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában

Máig megfejtetlen rejtély, hogy miként találtam meg Amszterdam - vélhetõen egyetlen - kutyagumiját a hotel elõtt, a mutatvány mindenesetre vinnyogó féregröhejt váltott ki a csapat "szárazon maradt" tagjaiból. Ekkorra általános fáradtság tört rá a brigádra, így elnyúlva priccseinken rövid csendespihenõt engedélyeztünk magunknak. Napnyugta elõtt - új erõre kapva - nekiindultunk az amszterdami éjszaka meghódításának. Egy nem messze található étteremhez navigáltam a társakat ("...valamelyik kiküldetésen k*rva jó grillcsirkét ettem ott..."), ahol némi hússal, sült krumplival és pár krigli sörrel helyre tettük a bendõket. A kajálda fekvése egyébként szinte tökéletes volt: csatornapart percenként elsuhanó partyhajókkal a Red Light District határán, éppen szemben egy töményen füstölgõ coffee shop-pal.

Amint ránksötétedett, megkezdtük a Vöröslámpás Negyed felderítését. Szisztematikusan végigjártunk minden kisebb és nagyobb utcácskát, majd még egyszer és még egyszer... Mindenki megtalálta a maga kis kedvencét, akit más körülmények között aztán úgy istenigazából... na de hát ez a Vöröslámpás Negyed! A lányok Oscar-gyanús alakítással hitetik el minden bámészkodóval, hogy õ az univerzum egyetlen valamirevaló kandúrja, és nem ártana ha behúzhatnák mögötte a függönyt! A felhozatal elég vegyes volt, mi pedig remekül szórakoztunk. Egy ideig azt hittük, hogy a kirakatok elõtt ácsorgó gyanús arcú alakok hozzánk beszélnek, de aztán dekódoltuk a monoton beszédet: koka-koka-koca-extasy-hash... Az egyik szûk utcácskában az ajtóban álldogáló tündérke (sajnos nem a legszebb fajtából) rám vetette magát hangos "SZMÓÓÓÓÓÓLLL" felsikkantással. Kezemet a pénzt rejtõ zseben tartva kétségbeesve próbáltam szabadulni, miközben Sete és Zola a hasukat fogták a röhögéstõl. Pár sarokkal arrébb valakit nagyon megörvendeztettünk magyarságunkkal, egy rögtönzött paródiával be is bizonyította, hogy volt már magyar kuncsaftja ("IGEN, IGEN, IGEN, IIIIIIGGGGGEEEEEEENNNNNNNNNNNNN"). Innen már nem volt megállás, tovább fitogtatta magyar szókincsét, mi pedig próbáltunk beleolvadni a tömegbe, hogy senki ne kapcsolja hozzánk a "SZERETLEK"-et rikoltozó hiányos öltözetû -talán lengyel - leány magánszámát. Mindenesetre élményekkel gazdagon bandukoltunk a szállásra a jól megérdemelt pihenés reményében.

Második nap: Amszterdam

Olyan sokat azért nem aludhattunk, mert egyrészt a parkolóval közvetlen villamosjárat kivillantotta a foga fehérjét ("...álmában csönget egy picit..."), másrészt a lejáró parkolóóra miatt amúgy is kelni kellett. Elõször is meggyõztük magunkat, hogy a Zola által favorizált tengerparti kirándulás helyett Amszterdamban töltjük a napot, majd elindultunk a parkolóhoz újabb euró-kötegeket dobálni a megvesztegethetetlen "parkolóõrbe". A villamos-megállóban ücsörögve egyszer csak Sete hosszas telefonálásba kezdett, majd nagyon komoly arccal elõadta a szitut: "Skacok, nincs kedvünk elmenni a verseny után Rotterdamba? Az egyik otthoni (bérautós) ügyfelünk Rotterdamban ad le egy kocsit, és ha már itt vagyunk, hazavihetnénk!" Õszintén szólva egyáltalán nem lelkesedtünk az ötlet iránt, de miután Sete kifejtette, hogy neki ez fontos lenne, majd legörbülõ szájtartás mellett elmorzsolt egy-két "menjünk máááár" könnycseppet a szeme sarkában, beleegyeztünk. Mielõtt a rohamos ütemben elõtörõ ellenérvek alapján meggondolhattuk volna magunkat, már vissza is jelzett: szombat este féreginvázió várható Rotterdamban is! Ekkor kaptam sms-t a motoros oktatómtól (ezidõ tájt jártam ugyanis a gyakorlati oktatásra), hogy vasárnap mehetek vizsgázni. Pfffff, nem akarom nagyon ragozni, de az órák és a vizsgák megszervezése enyhén szólva is kaotikus volt, így már sokadszor kellett lemondani egy-egy váratlan szervezést. Ezt, és az oktató ilyen esetekben felmerülõ reakcióit ("Hát az f*sza, az f*sza!") elmeséltem Setének és Zolának, akik dõltek a röhögéstõl (egyébként a motoros jogsi megszerzésérõl szóló Csigavéres tapasztalok megérnének egy másik sztorit).

A rotterdami elkötelezettség és a motoros vizsga lemondása után felpörögve szálltunk fel a meglehetõsen ritkán járó villamosra, ahol pár megálló múlva:

Sete: Várjatok már, nincs itt a kocsikulcs.
Zola és Kovax: Aha, jó poén.
Sete: De tényleg, nincs nálatok véletlenül? Zola, nem nálad volt?
Zola: Nálam nincs.
Sete: Akkor a hotelben hagytam, báááázzzz.


Éppen egy megállóhoz értünk, így Sete beállt az ellenkezõ irányba várakozók közé, mi meg továbbrobogtunk Zolával a parkolóhoz. A kocsival minden rendben volt, úgyhogy a nagy várakozás közben szépen megreggeliztünk, és kiültünk egy csendes helyre sörözni. Végül befutott Sete, így kitehettük a szélvédõ mögé az új parkolócetlit. A következõ állomást a piac jelentette, ahol elég sokáig bolyongtunk a mókás pólók és apró kacatok között. Mindenki vett is magának valami apróságot, én például azt a varrott focizsákocskát, amit azóta sem használtam, viszont a polcon nyeli a port rendesen. Kezdtünk elpilledni, de nem volt megállás, mivel Sete tulipánhagyma-vadászidényt hirdetett! A "zsákmány" begyûjtése és az amszterdami macskák Sete szerint hatalmas méreteinek kitárgyalása után nem bírtunk ellenállni a kiülõs helyek egyikének - hát ritkán esett olyan jól a sör, mint akkor a napernyõk alatt! Mondjuk ha tudjuk, hogy mi következik ezután, lehet, hogy még betankolunk pár korsóval. Az történt ugyanis, hogy - jó turista módjára - beneveztünk egy városnézõ hajókázásra, amely a ragyogó napsütés és az üvegkalitka páratlan párosítása nyomán leginkább a folyadékveszteség jegyében telt el. Azért voltak jó pillanatok is, mint amikor a kapitány oda-oda kocogtatta a hajó farát a csatornafalhoz, bruhaha! A globalizáció jegyében elköltött McDonald's estebéd, és a Teaser's-bõl való kiábrándulás (sehol a félmeztelen felszolgáló csajok) után vettünk pár doboz sört, és kiültünk egy nyugis parkba. Elnyúltunk a pompásan tiszta és zöld fûben (ez a fû persze nem AZ a fû!), szürcsöltük a sört és bámultuk az elõttünk elhúzó hajókat. Ja és persze drukkoltunk a pár méterrel arrébb turbékoló szerelmespárnak is.

Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában

Az este közeledtével egyre inkább hatalmába kerített minket a másnapi versenyláz. Az interneten megnéztük az edzéseredményeket, és örömmel konstatáltuk, hogy Talma - éppen csak lemaradva Kallio-tól - a második helyre kvalifikálta magát, Pasini, Simoncelli és Lüthi elõtt. A GP is hallatlan izgalmakat ígért, mivel az elsõ sorból a Rossi - Gibernau - Melandri trió rajtolhatott, igaz kicsit sajnáltuk Zola nagy kedvencének, Biagginak a teljesítményét (9. rajtpozíció). Ledõltünk pihenni, de valahogy nem akart álom jönni senki szemére. Az álmatlanság odáig fajult, hogy Sete és Zola inkább elmentek az autóért, elkerülendõ a másnap hajnali villamosozást.

Harmadik nap: Assen

"Báááázzzz, elaludtunk!!!!" De el ám, a kutyafáját! A drágalátós villamos most nem akart álmunkban csöngetni egy picit, úgyhogy fullgázos check-out-tal hagytuk el átmeneti menedékhelyünket (remek döntés volt az autó áttelepítése elõzõ este). Ahogy kikeveredtünk Amszterdamból, már nem csak a késés miatt aggódtunk, hanem az egyre gyülekezõ esõfelhõk miatt is. Az elmúlt két napot ragyogó napsütés jellemezte, erre a verseny napján kezdett el beborulni. Nem kellett sok idõ, és máris szakadó esõben döngettünk Assen felé. A célhoz közeledve egyre több motorossal találkoztunk, az autópálya melletti benzinkutak pedig ideiglenes motorostalálkozókká alakultak erre a napra. Mire a pálya parkolójához értünk, esõisten is megkegyelmezni látszott, úgyhogy gyorsan megfújtuk a még otthonról hozott festékkel a "GOOO!!! TALMA" lepedõt (ami ha mesélni tudna...). Az aszfaltcsík környékén egyébként rendkívül kultúráltan terelték a forgalmat, a parkolóknál elhelyezett mûanyag lapok pedig megelõzték, hogy térdig sárban gázoljon a nagyérdemû.

Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában

Magunkhoz vettük a kempingszékeket és irány a pálya! Tekintve, hogy nem nagyon tudtuk betájolni a célegyeneshez viszonyított elhelyezkedésünket, egy jegypénztárt és egy bejáratot kerestünk. A dombok mögül fel-felüvöltöttek a warm-up-on körözõ "vadállatok", melyek hangjára még sietõsebben kapkodtuk lábainkat. A körülbelül egy kilométeres gyalogtúra után azonnal találtunk egy bejáratot. A jegypénztárnál tanakodva egy nepper három jegyet kínált megvételre az úgynevezett Strubben-tribünre, meglepõen jó áron. Ez a "fapados" (szó szerint, mivel az ülõalkalmatosságot fapadok biztosítják) lelátó a pálya egyik lassú visszafordítója köré épült, így - némi tanakodás után - visszautasítottuk alkalmi ismerõsünk ajánlatát. Úgy döntöttünk, sima állójegyet veszünk 35 eurós áron, amelyért végül - a tévedésbõl adott HATALMAS borravaló okán - 40 eurót fizettünk darabonként. Pár perc múlva - miután átjutottunk a szokásos biztonsági kapukon - bent is voltunk a pályán! Földöntúli boldogságunkat fokozandó, gyorsan vettem egy programfüzetet (ez a mániám, minden versenyrõl hozok egyet), majd megmásztuk az elõttünk tornyosuló domboldalt, hogy végre saját szemeinkkel láthassuk a Szentélyt! A programfüzetben található pályarajz alapján végre a pozíciónkat is sikerült meghatározni: a célegyenesre fordító sikánnal szemben voltunk, egy éles törést tartalmazó egyenes szakasz közepén (majdnem a féktáv kezdeténél). Mivel rendkívül hosszú részre volt rálátásunk - ráadásul az egyik ülõtribün számára felállított monitort is szemmel tarthattuk - úgy éreztük, megtaláltuk a nekünk való táborhelyet. A kempingszékeket szépen egymás mellé helyeztük a domboldal tetején (amely egyébként jóval közelebb van a pályához, mint pl. Brno-ban), kényelmesen elhelyezkedtünk, majd a domboldalt és a pályát vizslatva izgatottan vártuk a futamok kezdetét. Az idõzítés szinte tökéletes volt, háromnegyed 11-et jelzett ekkortájt az óra mutatója.

11-kor aztán jött a feketeleves, a szokásos futamsorrenddel szemben ugyanis a BMW boxer-kupa harcosai rajzottak ki az aszfaltra. Sebaj, bemelegítésnek szuper volt, csupán azt bántuk kicsit, hogy a 125-ös versenyt teljesen a nap végére tették. Egyébként a motorok hangja és dinamizmusa már a BMW-knél is elképesztõ volt, mindenki arra gondolt: "Te jó ég, mi lesz itt a GP-n?". Idõvel aztán egyre éhesebbek lettünk, így némi táplálék után néztünk. A 3 hot-dog, a 3 hamburger és a 3 kori sör a Roland által szerzett dobozban ínycsiklandozó látványt nyújtott, gyorsan végeztünk is velük. Az idõ továbbra is borús volt, de a felhõzet felszakadozni látszott, egy-egy pillanatra úgy tûnt, hogy még a nap is megmutatja magát. Egyébként az asseni pálya hangulata nem sokban különbözik a többi MotoGP aszfaltcsíkon tapasztaltaktól. Az emberek barátságosak, hordószámra folyik a sör, a lacipecsenyések pedig egy percig sem unatkoznak. A 250-es futamot viszonylag nyugisan néztük végig, mivel ez a géposztály egyikünknek sem szíve csücske. Csak a történelmi hûség kedvéért: a futamot Porto (Aprilia) nyerte a nyakában lihegõ Pedrosa (Honda) elõtt, harmadikként Lorenzo (Honda) jött be. Rizmayer Gábor a Kurz Yamahán a 25. (utolsó) helyen szakította át a képzeletbeli célszalagot.

Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában
Féregtúra Hollandiában

Ekkor végre következhetett a várva-várt GP futam. Az embertömeg izgatottan mocorgott már akkor is, amikor a kedvencek kiszállingóztak a rajtrácsra, de az õrület csak a zöld jelzést követõen tört ki. Ha nem is volt olyan egetverõ tombolás, mint 2004-ben Sachsenringen (ahol szó szerint mindenki üvöltött a gépek láttán), minden körben felállva hüledezett a publikum az iszonyatos géperõ és a vezetõi teljesítmények láttán. A rajttól Melandri, Hayden és Gibernau jöttek el a legjobban, de az ötödik körtõl Rossi begyújtotta a rakétákat. Ellentmondást nem tûrõen lépett túl az elõtte haladókon, és a 10. körben átvette a vezetést. Mögötte Melandri próbálta tartani a lépést (sikertelenül) a szépen felzárkózó másik Yamahás (Edwards) elõtt. Eközben Gibernau és Hayden meccselt nagyot, amibõl végül az amerikai jött ki gyõztesen. Rossi végül úgy nyerte a futamot Melandri és Edwards elõtt, hogy az utolsó körben repesztett még egy leggyorsabb kört is! Haydent követõen Gibernau lett az ötödik, a becsülettel küzdõ Biaggi elõtt.

A GP motorok hangja és látványa kellõképpen felnyomta bennünk az adrenalint, így alig bírtuk kivárni a 125-ös futam rajtját (ellenben a hollandok egy jó része hazafelé, vagy a sörsátrak felé vette az irányt). Elõkerült a Talma transzparens is, amely a hûvös szélben egyben takaróként is jó szolgáltatott tett. Pontban 15:30-kor végre megkezdték ámokfutásukat a "darazsak", élükön Kallioval, majd egy kör erejéig Bautistával, késõbb pedig felváltva Lüthivel, Simoncellivel és Kallioval. Talma nagyszerûen ment az élbollyal, legrosszabb pozícióban a negyedik körben volt (a hatodik helyen), de a hetedik kört követõen mindvégig dobogós helyen zúgott át a célvonalon. A mezõny eleje valami elképesztõ tempót diktált, felváltva elõzgették egymást a pilóták. A verseny közepe táján testközelbõl is megtapasztalhattuk Lüthi gyorsaságát és erõszakosságát, amikor az elõttünk lévõ szakaszon kegyetlen módon tette be a motorját Talma mellé. Az ámokfutás elsõ nagy vesztese Kallio lett, aki négy körrel a vége elõtt kapitulált, de a többiek változatlan tempóban hasítottak tovább. Az utolsó körnek Simoncelli, Talmácsi, Lüthi, Bautista, Pasini, Faubel sorrendben vágtak neki, de nem lehetett megjósolni, hogy mi lesz a sorrend a kör végén! Talma két kanyar után a negyedik helyen találta magát, de aztán egy féktávon ismét visszakapaszkodott a második pozícióba. Nem sokkal a vége elõtt Talma átvette a vezetést, de nyomában félelmetes közelséggel loholtak a többiek. Ekkor a harmadik helyre felkapaszkodó Lüthi kibillentette egyensúlyából a szélvészgyors (éppen második helyen motorozó) Simoncellit. Ez a manõver egy pillanatra megzavarta az üldözõboly figyelmét, így Talmácsi Gábor a 125-ös kategóriában utcahossznyinak mondható hat tizedes elõnnyel megnyerte a futamot! Második Faubel, harmadik Pasini, Lüthi bejött tizediknek, a feltápászkodó Simoncelli pedig huszadiknak. Az már csak hab volt a tortán, hogy ezzel a parádés teljesítménnyel Gábor - holtversenyben Pasinivel - átvette a vezetést a bajnokság tabelláján. Mit mondjak, tomboltunk a domboldalon, õrült módon lobogtatva a Talma-lepedõt! A hollandok nagyon barátságosak voltak, néhányan - látva féktelen örömünket - kacsintva gratuláltak a három "magyars"-nak. Lemaradtunk ugyan a mugelloi gyõzelemrõl, de ez a varázslatos holland szombat mindenért kárpótolt minket, hiszen élõben szurkolhattuk ki Talma második világbajnoki futamgyõzelmét. Frenetikus, életre szóló élmény volt!

Epilógus helyett...

A mesés gyõzelemtõl mámorosan tértünk vissza az autóhoz, hogy Rotterdam felé vegyük az irányt (a másik járgányért). Ezúttal én vezettem, a többiek rápihentek kicsit az éjszakai megpróbáltatásokra. Úgy tûnik, Hollandiában különös látványosságnak számítanak a pályáról hazatérõ motorosok, mivel még 100 km után is fürtökben lógtak az emberek a felüljárókon, csak hogy megcsodálhassák az utcai gépcsodákat. Szörnyen lassan haladtunk (Sete és Zémax szerint a bénaságom miatt), a dugóban ráadásul a jobbról-balról eldübörgõ motorosokra is ügyelni kellett. Mire a rotterdami reptérre érkeztünk, már kezdett sötétedni. Itt derült ki pontosan, hogy miért is jöttünk: egy bálna Citroën C5-öt kellett hazavezetni. Indulás elõtt még telezabáltuk magunkat, majd Magyarország felé vettük az irányt. Néhány száz kilométer megtétele után azonban álomra hajtottuk fejünket egy autópálya melletti parkolóban. Vasárnap végigdöngettük a német-osztrák-magyar szakaszt, nyoma sem volt a "kósztkáttingnak", haza akartunk érni! Általában Roland diktálta a 150-es tempót, mi meg Zolával próbáltunk tapadni - még az esõben kissé sikamlós szituációkban is. Végül szerencsésen megérkeztünk Budapestre, és egyben rögtön meg is állapodtunk: jövõre irány Mugello!

Ja, még valami: a "féreg" elnevezés Rolandtól származik. Ilyen kedves módon becézi barátait. Mivel nem tudtam megértetni vele, hogy "...patkány vagyok, de nem féreg..." (Tankcsapda: A legjobb méreg), inkább belenyugodtam. Mondjuk a három napos összezártság végére, ha valamit akartunk a másiktól, már csak elég volt annyit mondani: "Hé, féreg...".



Hozzszlsok
Kovax B. R. mondta [2005.12.17. 19 óra 31 perckor]:

Kurva jó ez a cikk, hát ha még a nem-publikus részek is benne lennének!!! :))))
Kovax B. R. mondta [2006.01.01. 11 óra 13 perckor]:

Mint már mondtam, kurva jó ez a cikk!:)))
Roland mondta [2006.01.01. 21 óra 22 perckor]:

Ottókám, csillagom, elég lesz már az öntömjénbõl...




Ha mondandd van...

Tagknt kell belpned ahhoz, hogy hozzszlhass a bloghoz.