Nos, megtettem az első 300 km-t a Mito-val. Szombaton délelőtt hoztam haza a kereskedésből, elég forgalmas és változatos úton (80 km). A verőfénytől a zuhogó esőig minden volt.... Itt még nem mertem húzni neki, csak finoman, 80-100-as tempóban gurultam hazáig. Közben vettem olajat (Agip 2T Racing), láncspray-t (Repsol), eü csomagot, izzókészletet, teletankoltam (10 liter ment bele). A tank 14 literes ahogy mértem, ebből 2 liter a tartalék (a benzincsap már nem eredeti rajta). A kézikönyve szerint 4 liter lenne a tartalék. Otthon gyorsan csináltam róla 20 fényképet, a héten remélem elő tudom hívatni.
Szóval otthon már bátrabban húzogattam a gázt. A teljesítménye több haveromnak mosolyt csalt az arcára (figyelembe véve, hogy 125-ös). Gyorsulása olyan 7 körüli, a vége pedig 150. Kézikönyv szerint 147. Mindenesetre már 140-nél is magas fokú koncentrálást igényel, ekkor igencsak a teljesítményének csúcsát adja, kicsit bizonytalan a futómű is. De a 100-110-es tempó szépen tartható vele, ekkor olyan 7-8 ezer között pörög. A piros 11 ezernél kezdődik, 13-ig van az óra. A 7 sebesség teljesen rendben van, viszont érdekessége, hogy vissza kell kapcsolni kettőt, ha előzni akarok 100-as tempónál, hogy legyen ereje. Ha megyek 100-at, vagy 90-et, és ráhúzom a gázt 7-ikben, semmi nem változik... viszont ha visszateszem 5-be, akkor szépen húz egészen 120-ig. Sot sokat számít, hogy ráhasalok-e, vagy felülve motorozok. Ha felülök, akkor 130-nál nem megy többet :) Fogom a szelet rendesen.
Az órája viszonylag pontosan mér, autóval összehasonlítottuk. A gumik állapota jó, talán azokat és a láncot, lánckereket csak a következő szezonban kell cserélni. Egyébként az olajfogyasztásán meglepődtem, mert jó 3/4-ig volt, amikor elhoztam, és vasárnap este beletöltöttem 8 dl-t. Mondjuk kínoztam egy kicsit, de nehéz megállni, hogy ne próbálgasd az erejét. Ha jobban pörgetem, sokkal több olajat megeszik állítólag. A héten veszek hozzá igényes motorolajat (Castrol TTS, vagy AGIP 2T Racing Plus), hűtőfolyadékot (1.5 l Agip Ecopermanent), gyertyát, váltóolajat. Tetszett, hogy nem nagyon próbálkoztak az autók az előzéssel, elég széles a kereke ahhoz, hogy valami nagyobb mocinak gondolják. Elöl - hátul 17"-os kerekek, hátul 150/70 R17.
Az összes index, lámpa, műszerfalvilágítás, visszajelző működik, a motortér rendezett, tiszta, szerintem vigyázott rá az előző tulaja. Ereje van, a hangja a kipufogó miatt elég vékony, de a motorból nem jön csúnya zaj. Az egy érdekes történet volt, amikor az egyik kereszteződésben elkezdett fulladni a motor. Beteszem egyesbe, fullad, újraindítom, fullad. Kitolom az út szélére, persze közönség előtt. Benzincsap megnéz, persze a kereskedésben tartalékra állították. Szerencsém volt, mert el tudtam vele gurulni a benzinkútig. Ott megint 10 liter ment bele. Viszkető tenyérrel olyan 7 litert fogyasztott, de kímélve szerintem 5 literrel is beéri. Másik ami bejött, hogy mindegy mekkora motoros, 50-estől az 1300-ig intett, anélkül, hogy villogtam volna a refivel, vagy ilyenek. Valamiféle összetartás azért tapasztalható.
Elkezdtem otthon állítgatni a kuplungot, mert azt gondoltam valami nem kóser. Üresben gyújtás ráad, önndítózok, motor pöfög. Beteszem egyesbe (behúzott kuplungnál), és a motor megugrik. Kuplung továbbra is behúzva, önindító ráad, motor elindul előre. Gondoltam, hogy nem emel ki a kuplung. Állítgattuk, aztán beszéltem pár régi motorossal. Ok mondták, hogy a zsír új is ugrik. Állítólag ez nem olyan mint az autóknál, hogy ha benyomod, akkor teljesen kiemel. Szóval meg kell szokni. Mindenesetre örömködni jó a motorral.
(...kicsivel későbbb...)
A motorban immáron 22000 megtett kilométert mutat az óra, a vásárláskori 18500-zal szemben. Ezalatt a 3500 km alatt sok örömöt szerzett a kis méregzsák :)
Szervízigénye átlagosnak mondható, egyszer kellett csak egy nagyobb összeget ráköltenem, amikor a lánc cseréjére került sor (talán a nem megfelelő kezelés miatt néhány szem berozsdásodott, és csúnya hangot hallatott). Ekkor az első teleszkópszimmeringeket is kicseréltük, enyhén folyt belőle az olaj. A szervízben a gyárinál egy kicsivel kisebb kompressziót mértek, ami a természetes elhasználódás következménye (az érték bőven megfelelő) volt. Azóta is csak láncspray-t, olajat, és benzint teszek bele, viszont ezekből igen sokat... Olajfogyasztását úgy állítottuk be, hogy bőven jut a benzin mellé, ezért viszkető kézzel 1000 km-enként kell neki egy újabb liter Agip 2T Racing. Üzemanyagból csak 95-öst használok, 220 km-enként megy bele 12 lityó, vagyis 5,5 litert eszik meg 100 km-enként. A sok olajjal így őzbarnára ég az NGK BR9 EG típusú gyújtógyertya, amit eddig égen-földön nem tudtam vásárolni (igaz csak a lakóhelyem környékén keresgéltem, Budapesten még nem). Tartalékba azért jól esne egy, csak a biztonság kedvéért. Gumik állapota jó, bár a hátsót még idén ki fogom cserélni.
Üléspozícióját teljesen megszoktam, csuklófájdalom eltűnt, gyakorlatilag gond nélkül megyek vele 200-300 kilométereket kis pihenőkkel. Motoros gyakorlatot szerezni tökéletes, de már néha kicsinek érzem, kellene valami erősebb, ami mondjuk utazóban tudja a 140-150-et. Jövő nyáron mindenképpen kicserélem, már meg is van a szerencsés kiválasztott, a Suzuki GSX 750F...