Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a gőzvontatás aránya a hazai vasútvonalakon igen magas, 85%-os volt. A korszerűsítés megkívánta a nagy teljesítményű dízelmozdonyok forgalomba állítását, azonban a magyar ipar abban az időben nem volt felkészülve ilyen vasúti járművek gyártására. Ezért a MÁV illetékes szakemberei pályázatot írtak ki fővonali mozdony beszerzésére. A felhívásra 17 cég jelentkezett 30 típussal. A pályázók közül két cég, a német Krauss-Maffei, valamint a svéd NOHAB mozdonyai kaptak lehetőséget magyarországi vasútvonalakon történő kipróbálásra 1960-ban. Végül az ajánlatok közül a MÁV választása az utóbbira esett, a mozdony technikai kiforrottsága, kevesebb karbantartást igénylő szerkezeti felépítése miatt, valamint azért, mert a típusban alkalmazott motorból világszerte már több ezer darab üzemelt.

A mozdonyból a MÁV összesen 20 darabot vásárolt. Annak ellenére, hogy a NOHAB gyár készen állt volna további járművek gyártására és leszállítására, a politikai körülmények nem tették lehetővé a beszerzésüket. A MÁV ezt követően a szovjet gyártmányú
M62 sorozatszámú "Szergej" vásárlása mellett döntött. Az M61-es mozdonyok elsősorban gyorsvonatokat továbbítottak, Budapest és a vidéki nagyvárosok között. Ennek oka főként az volt, hogy a mozdonyok rendelkeztek a vonatok fűtéséhez szükséges gőzfejlesztővel (abban az időben a személykocsik még nem villamos fűtésűek voltak). Az 1970-es és 1980-as években a villamos vontatás térnyerésével a mozdonyok egyre több vonalról kiszorultak, helyüket a
V43 (Szili) és a
V63 (Gigant) villamos mozdonyok vették át. Az 1980-as és 1990-es években főként a Balaton partján teljesítettek szolgálatot. A típus menetrend szerinti forgalomban 2000. december 21-én közlekedett utoljára Magyarországon. A mozdonyban egy 1435 kW (1950 LE) teljesítményű, kétütemű, 16 hengeres, V hengerelrendezésű dízelmotor található. Hagyományos hajtásrendszerrel rendelkezik, amelyben az egyenáramú főgenerátor termeli a vontatómotorok részére szükséges villamos áramot (600 V). A két forgóvázban összesen hat vontatómotor került elhelyezésre. A mozdonyba beépített Vapor-Clarkson OK4616 gőzfejlesztő 800 kg gőzt képes fejleszteni óránként.
Forrás:
Wikipédia
A téma iránt fogékony olvasóknak Égő "MacGyver" Ákos
109 tonnás rés a vasfüggönyön című írását ajánlom. További szép és kultikus mozdony még a
MÁVAG 424 is.