Aztán alighogy befejeződött a román meló, két nappal később már kezdődött is egy
újabb óriási szopás privatizációs munka, immáron Szlovéniában. A weblap frissítésére így megint nem maradt idő, pedig akadt volna említésre méltó téma bőven. Például a Fókusz
készített egy riportot Stefivel, amelyből többek között az is kiderült, hogy Talma menedzsere Boráros téri kéglijének mélygarázsában tartja azt a piros Ferrarit, amit nemrég Zola is lencsevégre kapott a Szabadság téren. Celebspotting a javából.
Apró, ugyanakkor mosolyfakasztó felismerés volt számomra, hogy Dorna nem csak a
MotoGP szervezője lehet, hanem
palackozott ásványvíz is.
Ezidőtájt történt az is, hogy egy Darwin-díjra érdemes férfi
Flex-szel próbált felnyitni egy világháborús gránátot, amely a hő és egyéb behatások révén - ki gondolta volna - felrobbant.
Már nem emlékszem pontosan, hogy hol (talán a
Belsőségen?) jelent meg a linkje
ennek a sorozatnak. Érdemes végigkattintgatni a felvételeket - ha erre nincs időnk, legalább az alábbi két fotót tekintsük meg! Az
első egy beszédes ábrázolása annak, hogy az anyósülésen utazva miért nem érdemes talpunkat a légzsák nyílásán (a kesztyűtartó felett) tartanunk. A
második pedig azért érdekes, mert motorbaleset során szerzett sérülést szemléltet.