Roland írta,
1 óra 32 perckor,
Motor témakörben.
Nemrég lement a 2009-es motorkiállítás is, a hazai portálokon úgy olvasom, mérsékelt sikerrel. Kevés a kiállító, vészegény a felhozatal - mondják. Pedig tavaly az Interwheel kontra Motorkiállítás küzdelembõl gyõztesen kikerülõ rendezvény már kezdett egész jó irányba mutatni: kint volt a hazai biker élet színe-java (importõrök, kiegészítõ-árusok, versenyzõk, stb.), számos újdonság közül csemegézhettünk, az ûberciki testfestett lányok helyett pedig végre normális hosstessek repdestek a vasak körül. A 2008-as buli nekem nagyon tetszett, a korábbiaktól eltérõen több órán keresztül bóklásztam a standok között, beszélgettem rég nem látott barátokkal és ismerõsökkel. Anno akartam is írni egy cikket az eseményrõl, de ez a világ körüli útra való készülõdés miatt elmaradt, pontosabban máig váratott magára. Nézzük, egy év távlatából hogyan emlékszem vissza a tavalyi motorkiállításra.

Hazánkban ekkor mutatkozott be az új GSX-R 600, fehérben, bumfordi kipufogóval és megújult lámpabúrával (nekem máig nem sikerült megszoknom az új formát). Kaptunk baltával (szerintem pofásra) faragott RC8-at, amirõl azóta kiderült, hogy nem üt akkorát, mint gondoltuk. 2008. márciusában a DN-01 még futurisztikusnak hatott, ugyanez egy év távlatából már akár vállalhatónak is mondható (azaz megértem, ha valaki ilyet vesz).

Suzuki GSX-R 600
KTM RC8
Honda DN-01
Forrás: Milestone.hu

A CB 1000R merész hátsó felnijével és Hornetre hajazó vonalvezetésével ezen a kiállításon kezdtem megbarátkozni, a közepesnél valamivel kisebb sikerrel. 2008-ra a Kawasaki ER-6f is egész pofásra érett, a pár standdal odébb kiállított GSX 650F-nél mindenképpen igényesebb modellnek tûnt. Egy ideig eltöprengtem az oldaldobozos Versysen, mint budget alternatíván, melléérve azonban gyorsan elhessegettem a gondolatot.

Honda CB 1000R
Kawasaki ER-6f
Kawasaki Versys
Forrás: Milestone.hu

A Ninja 250R és az új Yamaha YZF-R125 láttán irigykedni kezdtem korunk tinédzsereire. Az R6 továbbra is a legszebb hatszázas sportgép maradt a piacon, kár, hogy kell mellé egy másik vas, ha utcán is motorozni akarunk.

Kawasaki Ninja 250R
Yamaha YZF-R125
Yamaha YZF-R6R
Forrás: Milestone.hu

A Ducati standján kellemes látvány volt a 1098R (regadóval potom 9.990.000 forintért), ennél már csak az összezsugorított új Monsteren csücsülõ fekete leányzó lehetett érdekesebb. 2008-ra talán még a gyöngyház Monsternél is kisebbre gyúrta a Honda az új CBR 600RR-t. A méretbeli csökkenés egetverõ, pár évvel ezelõtt a tinimotorok voltak ekkorák!

Ducati 1098
Ducati Monster 696
Ducati Monster 696
Forrás: Milestone.hu

Mutatóba ott volt Stoner 800-as versenygépe, Pedrosa RC212V-je (a gumiba vájt név megvolt mindenkinek?), Sebestyén Peti Hondája, na és persze Talma világbajnok Apriliája is. Láthattunk Kawasaki ZX bicikliket, veteránmotor-kiállítást Dongóval az élen, dirt-track gépet Harley értelmezésben, Can-Am Spyder-t (ebbõl pár napja Új-Zélandon fotóztam egyet, állat!), motorra szerelhetõ rendõrlámpa-varázslót, Honda tangát, vagy éppen jóárasított Arai Condort. Pénztárcabarát ajánlatokból egyébként sem volt hiány; ha például a kiállítás idején vettünk vagy rendeltünk Aprilia motorkerékpárt (Shiver, Mana, Tuono, stb.), kaptunk hozzá ajándékba egy SR 50 robogót - egész jó deal, nem?

Ducati Desmosedici 07
Honda RC 212V
Honda RS125

Aprilia RS-V 125
Kawasaki ZX-MB
BMG

Dongó
Harley-Davidson XR 750
Kétezerért

Arai Condor
Magnóval a fejben
Gommista
Forrás: Milestone.hu

A kiegészítõ szolgáltalások közül legerõsebben a vezetéstechnikai tréningek nyomultak (1, 2, 3, 4, 5, 6, tovább nem számoltam), de sokat erõsödött a márkakupák (Yamaha R, GSX-R, SV, ZX, stb.) jelenléte is. Míg a Quaestor MotoGP VIP csomagokkal rukkolt elõ, a HVG Exotic Travel celebekkel népszerûsített motoros utakat kínált (egy-másfél milláért lehet gurulni Árpa Attila mögött Peruban, vagy mondjuk a 66-os úton). A 2008-as kiállítás idején kezdte bontogatni szárnyait a motogptv.hu weboldal is.

És akikkel váltottam pár szót, a teljesség igénye nélkül: Aszalósék elmondták, hogy szegény Gyuri már nincs közöttünk, Rizi beszámolt néhány külföldi futamról, Forintos "Red Baron" Péterrel felelevenítettük a HUMOK-os emlékeket, kiderült, hogy Kmetty Ago sokkal normálisabb, mint mondották, és így tovább, Briantõl kezdve Benzsón át egészen az öreg Tóth Imréig.

Tartalmas volt, érdekes volt a 2008-as motorkiállítás, kár, hogy az idei próbálkozás ekkora kapufa lett. Sebaj, mindjárt itt a szezon, lehet menni gurulni!



Hozzszlsok

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandd van...

Tagknt kell belpned ahhoz, hogy hozzszlhass a bloghoz.