Láttátok milyen arcokat vágtak a Ducati boxban, amikor Kallio az időmérőn a gumifal tetejére parkolta le a GP9-et? És még volt képe utána a motort hibáztatni, muhaha.


Kallio nyilatkozata a buktáról: "Up until the crash things were going really well and without it I think we could have qualified at least in seventh place, which we were only two tenths off. I take the blame for the crash but I didn’t really do anything different than in previous lap and the front washed away."

A brünni depóban repkedő madarak azt csiripelik, hogy Bautista 2010-re leigazolt a Suzukihoz, Pedrosa és Dovizioso kétéves szerződést kötött a HRC-vel, az Aspar Ducatit jövőre Hector Barbera fogja megülni, Kallio megüresedő motorjával pedig Mattia Pasini állhat rajthoz a cseh futamot követő két nagydíjon.

Update: Na, a Honda már meg is erősítette a hírt. De az ugye csak vicc, hogy a Honda Racing Corporation jelenlegi elnökét Tetsuo Suzuki-nak hívják?

A legfrissebb infók szerint Talma ma délután az RC212V nyergében 1:51 körüli időket jegyzett a Hungaroringen úgy, hogy sem Gábor erőbedobása, sem a Honda beállítása nem volt száz százalékos. A kérdés már csak az, hogy lett-e Talmának jobb ideje Andreas Meklau tegnapi pályacsúcsánál? Vagy tovább él az osztrák által vasárnap karcolt 1:51.283-as körrekord a mogyoródi versenypályán?


Ráadásul ― ha hinni lehet a beszámolóknak ― a mai Talmácsi nap még a két évvel ezelőtti Talmageddon színvonalát is alulmúlta. Igaz ez? Közületek volt valaki a helyszínen?

Update: a SportMotor kommentjei között ott a válasz.

Casey Stoner és Tom Cruise találkozása a 2008-as év legjobb futama előtt.

Nehéz érzelemmentesen írni egy olyan motorról, amely az elmúlt évek közös élményei során hozzánőtt az ember szívéhez. Nem is célom elfogulatlan tesztet írni, a lentiek csupán egy régi barátság emléksorai.


A 2008-as szezont január 26-án nyitottuk meg egy laza Budapest-Alsónémedi körrel. Az Öszvér Zola barátom Hornetjével és Domán Ati ZX-12R-jével együtt vidáman éledezett téli álmából, mi pedig forró capuccino-val a kézben arról filozofáltunk, hogy vajon mennyire tapadhat ilyenkor a gumma. Azzal végül nem volt gond, de a fagyos kétkerekű élmény utáni megfázástól egy hétig nyomtam a betegágyat. A kis Kawában ekkor úgy tizennyolcezer kilométer lehetett, és nagyon szerettem. Időnként ugyan mocorgott bennem a kisördög a nagyobb cseréről, de valahogy nem vitt rá a lélek. Új motorként vettem, ismertem minden porcikáját, és sok közös élmény volt már mögöttünk. A téli holtszezon alatt rendeltem rá egy R&G bukógombát, nem is annyira a bukástól (dőléstől?) való félelemből, inkább amolyan optikai tuningként.

» Még nincs vége, olvass tovább!

A szumátrai Padang minden bizonnyal az a hely, ahol a világ legőrültebb tömegközlekedése működik. Sok furcsa tákolmányhoz volt már szerencsém az utazás során, de a padangi utcákon száguldozó "opelet"-ekhez egyikük sem volt fogható. A folyamatos tülköléssel utasokra vadászó szétpimpelt mikrobuszokon a világ összes létező optikai sufnituningja (színezett fényszórók, kamu légbeömlők, szélesített elemek, airbrush-fényezés, hátsó szárny, ültetett futómű, nagy papucs és sok más egyéb) felvonult, melynek láttán óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: hogyan lesz egy városnak ilyen flúgos buszflottája? Egyszer valaki felragasztott egy szemöldök-csíkot a fényszóróra, a másik pedig kék leddel és színre fújt dísztárcsákkal kontrázott? Én nem jöttem rá a titok nyitjára, de aki esetleg tudja, majd írja meg a szerkesztőségbe. A mindössze néhány forintba kerülő opelet-fuvarok hangulatáról egyébként az utastérben elhelyezett mélyládák gondoskodnak, amelyek szakadatlanul pumpálják az ember gyomrába a legújabb indonéz ütemeket. A fényezések ezernyi gyöngyszemet rejtenek, érdemes végigkattintani a galériát.


Részlet a Szabadlábon weblog 2009. június 19-i bejegyzéséből. A teljes poszt itt olvasható.

Kuala Lumpur kínai negyedében gyalogolok. Alig múlt reggel kilenc, mégis dögmeleg van. A kezemben lévő térkép azt hazudja, hogy a szemközti Plaza Rakyat metróállomásról kell elindulnom, ha a MotoGP maláj nagydíjának helyszínére akarok eljutni. A jegypénztáros tört angolsággal magyarázza el, hogy jó nyomon vagyok, ha a Hermann Tilke tervezte sepangi versenypályára igyekszem, csak oda kicsit máshonnan és kicsit máshogyan kell eljutni. Időm szerencsére mint a tenger, így a több mint kétórányi, átszállásokkal tarkított buszozás cseppet sem szegi kedvem.

Néhány kilométerrel Kuala Lumpur nemzetközi repülőtere után megkérem a maláj sofőrt, hogy tegyen ki engem az autópálya mellé épült Petronas-benzinkútnál. Egyedüliként leszállok, kérek egy kólát a jéghidegre hűtött shopban, majd gyalogosan a pálya felé veszem az irányt. Illetve venném, de egy kínai taxis rámtukmálja magát, így aztán vele együtt indulunk el megkeresni a komplexum bejáratát.


A kaputól már gyalog megyek tovább, közben pedig azon tűnődöm, hogy vajon hány olyan versenypálya lehet még a világon, ahol pálmafák adnak árnyékot a füvön ülő nézőknek és kókuszdió terem a tribünök mentén. Hétfő van, ráadásul ebédidő, így nagy a csend az aszfaltcsík környékén. Feltűnik ugyan egy tucat Impreza, de ők mind kifelé jönnek, vélhetően épp befejezték mára. Nem bánom, elvégre alapvetően a pálya miatt jöttem. Magam is meglepődöm, amikor rövig gyaloglás után, szinte egyik pillanatról a másikra a boxutcában találom magam. Biztonságiak sehol, utoljára a kapuban láttam egy laposan pislogó őrt. Egész sokat bandukolok a hibiszkuszra hajazó tetőszerkezet alatt, mire találok valakit. Egy-két boxban Porsche GT3-ak parkolnak, készülődésnek azonban semmi nyoma.

» Még nincs vége, olvass tovább!

» Régebbi írások