Kovax írta,
15 óra 27 perckor,
Túrázás témakörben.
Ha jól emlékszem, elsõ külföldi túránk alapötlete már az aktív gáztépés elõtt megfogant. Április környékén én még javában motor után kutattam, Zola pedig az esõfelhõk továbbállásáért fohászkodott, de abban már akkor megegyeztünk, hogy a szezon nem múlhat el egy osztrák túra beiktatása nélkül. Teltek-múltak a hónapok, gyûltek a kilométerek mind a motorokban, mind az egyre bátrabb motorosokban, míg végül a tavaszi elhatározás tetté forrta ki magát. Eredetileg négyen vágtunk volna neki az Alpok sógoroknál található részeinek, végül - ilyen-olyan okok miatt - csak ketten maradtunk Zolával. A szervezést nem vittük túlzásba, a motorostura.hu oldalról egyszerûen lekoppintottuk a Pilisi Sólymok Mariapfarr csillagtúra tervének második és negyedik napját (ezúton is köszönet nekik).

Az idõpont (2006. szeptember 9-12.) kiötlése után interneten foglaltuk le a szállást - magyarul! A Berghotelt egy magyar család üzemelteti, még a személyzet is magyar, szóval az idegen nyelvekkel hadilábon állóknak is bátran ajánlható. Az autópálya-matricákat az Autóklubnál vásároltuk meg, szintén a túra elõtt, ezen kívül már csak az Uniós valuta beszerzése jelentett némi adminisztrációt. Zola gondoskodott Ausztria térképrõl és a láncspray-rõl, nekem azonban komolyabb hiányosságaim is voltak. Az osztrák Alpok idõjárása még nyáron is kiszámíthatatlan, egy szeptember eleji túrához ezért nem árt beszerezni melegebb öltözéket is. Vettem hát egy frankó túrazoknit (Mountex) és egy bélelt átmeneti kesztyût az IMET-ben. Habár a ruhám már megvolt, mégsem lehettem teljesen nyugodt. Mivel a kamera és a fényképezõgép gyakorlatilag megtöltötték a túrákhoz használt kisméretû hátizsákom, nem volt hová pakolnom a négy napos kiruccanáshoz szükséges további cuccokat. A dilemmát végül az olcsósága miatt sikerterméknek számító, negyven lityis IMET tanktáskával oldottam fel, annak ellenére, hogy a mágnesek nem illeszkedtek tökéletesen a tankra. Szerencsére az eladó srác felajánlotta, hogy vigyem el a túrára a táskát, és ha nem jó, akkor levásárolhatom az árát. Ez a korrekt hozzáállás jól jött az idõ szorításában, szóval köszi IMET! Jelzem, a tanktatyó hiba nélkül végezte dolgát, szóval megtartottam.

Elsõ nap (szombat): Budapest-Mariapfarr, 530 km

Felvirradt hát az indulás napja, gyönyörû õszi napsütés, kib...ott szendvicsekkel megpakolt tanktáska (legalábbis az én részemrõl, mert Kovax a "ne egyél, inkább motorozz" párt tagjaként általában mellõzi az ilyen luxust), néhány váltás boxerral és zoknival kibélelt hátizsák, és irány a garázs. Persze melyik indulás zajlana zökkenõmentesen: a tizenhárom éves Banditomnál a kettes fokozat elfogadása még kérdéses volt az elõzõ túránk utolsó kilométerei alapján, Kovaxnál pedig a túlzott izgalom (vagy a péntek esti Palermo pizza?) okozott kisebb gyomorproblémákat. A kora reggeli csípõs hideg ellenére 150-160-as tempóban tekertünk az M1-esen, de már Gyõr környékén engedtünk a fagyott mogyorók jajveszékelésének. Megálltunk megigazítani a hatlövetût, na meg egyéb tagjainkat is. Egyes számú tanulság: a hosszú, eseménytelen autópálya szakasz igen monotonul hat, és 150 km után már semmilyen pozícióban nem lehet kényelmet lelni a vasainkon, kezeink elgémberednek, fenekünk zsibbad, és fejben is kezdünk tompulni.

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

Tizenöt perc pihenés azonban csodákat mûvelt, így tartva a száz kilométerenként beiktatott kiállásokat összességében jól haladtunk. Mondani sem kell, hogy az osztrák körülmények a motorosok számára összehasonlíthatatlanul jobbak, az utak minõségétõl kezdve a közlekedési morálon át minden élményünk azt sugallta, hogy egy másik kontinensre kerültünk Hegyeshalom után. Néhány kisebb eltévelyedés és térképböngészés után délután három körül tértünk le az autópályáról, ahonnan már csak nyolcvan kilométer volt hátra. A táj már erõsen hullámzott, a nyárvégi képet mutató hegyvidék nyálcsorgatóan hatott ránk. Az aszfalt tükörsima ott is, ahol állítólag télen hónapokig hó és jég teszi próbára, a választási plakátokat pedig szigorúan az elõre kitett furnérlemezekre helyezik (sehova máshova!). Amíg mi nagyokat ámultunk a körülményeken, a motorok szinte repültek alattunk, így szinte észre se vettük, amikor délután négykor megérkeztünk.

A fogadtatás igazán barátinak bizonyult, a fogadóról és tulajdonosáról csak jókat tudunk mondani, biztos, hogy vissza fogunk még térni. Némi heverészés a szálláson, majd nekivágtunk a falunak harapnivaló után kutatva (természetesen gyalogszerrel, nem kívánkoztunk már motorra). Minden tervünket flottul sikerült megvalósítani, kaját a helyi csehóban kaptunk (tizenkét eurós "snicli", no meg szarvasgombás rántotta a szalonmotorral járó luxusmotorosoknak). A helyiek nagyon barátságosak voltak, a németet úgy törik, mintha magyarul beszélnének. Amikor az egyik öreg azt kérdezte tõlünk, hogy elõször vagyunk-e a vidéken, mi úgy értettük, estünk-e már a motorokkal... (Esté' má'? - Erste mal?) A mókás párbeszéd aztán kölcsönös vállveregetéssel és vihogással végzõdött, de nem sokáig dorbézolhattunk, hisz másnap újabb élmények vártak ránk.

Második nap (vasárnap): Grossglockner-Hochalpenstrasse, 360 km

Reggel kitekintve az ablakon azt láttuk, hogy nem látunk! Olyan köd ereszkedett a tájra, hogy a saját erkélyünkre kitett muskátlik is távoli homályba vesztek. A fenséges reggeli elfogyasztása közben a szintén magyar felszolgáló srác nyugtatgatott minket, hogy legkésõbb fél tízig feloszlik a köd, és utána ismét szép idõ lehet. Szerencsénkre így is lett, örömünkben rögtön el is határoztuk, hogy aznap irány a Glockner, mert talán soha többet nem lesz olyan ragyogó napsütés. A már említett Pilisi Sólymok-féle leírás alapján elindultunk a nagy hegy felé, de persze odáig sem unatkoztunk. Nyári álmot alvó síparadicsomokat szeltünk át (például Obertauern), megálltunk Zell am See-nél (elképesztõen sznob városka, gyönyörû tájjal és hegyekkel), majd megérkeztünk a Hochalpenstrasse bejáratához. A látványút ugyanis fizetõs, hatalmas kapu- és parkolórendszer szolgálja ki a látogatói forgalmat. Jegyvásárlás után (17 euró/motor) aznap korlátlanul lehet az út elején és végén lévõ kapuk között gurulni - megjegyzem, nekünk egyszer is elég volt.

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

A kanyargós, többször erõs emelkedõket és lejtõket felváltva tartalmazó negyvennyolc kilométeres hegyi út igazi motoros paradicsom, annyi motorost látni egy rakáson, hogy már egyáltalán nincs értelme üdvözölni a szembejövõket. Pár kilométerenként út menti parkolók vannak kialakítva, ahol meg lehet állni pihenni, vagy éppen fényképezni. A legmagasabb pontot a Franz Josef kilátó jelenti, ahol a megfáradt motorosok ingyenes széfben helyezhetik el értékeiket, mielõtt az étterem felé indulnának, vagy éppen a kilátásban gyönyörködnének.

Habár az út minõsége kiváló volt, a csábítóan hívogató kanyarokat meglehetõsen óvatosan támadtuk meg az abban a mezõnyben szinte robogónak számító négyszázas, ötszázas gépekkel. Elég nagy volt a tumultus, a nagyobb motorokat hajtó helyi menõk pedig egyes részeken veszélyesen kerülgették az autókat, meg persze minket is (magyar útakadályok, haha). A kéthengeres, szorgos vízhordó alsó nyomatékban odapörkölt Bandikának, amelyet a szerpentinhez szükséges erõhöz folyamatosan nyolc-tízezres fordulaton kellett (volna) tartani. Legkevésbé kedves emlékem is egy hasonló szituból származott: Kovax az egyik hajtû felsõ oldalán a parkolóban rám várva dudált, hogy álljak ki. A közlekedési helyzet miatt felfelé kellett araszolnom pár métert, így egyesbe akartam tenni a motort, de az se szó, se beszéd leállt. Többszöri köszörülés után sem indult újra, így a parkolóban ácsorgó osztrákok segítettek letolni az útról. A gép a parkolóban már beindult, és mint késõbb kiderült, semmi gondja nem volt, csak a típusra jellemzõ szabályokat kellett betartani. Kettes számú tanulság: "kismociban" csak nagy fordulatnál van erõ, így pörgetni kell, különösen felfelé és elinduláskor. Lefulladás elõtt nem szabad rárántani a gázra, mert akkor a lefulladás mellett még meg is szívhatja magát a motor, így nem fog könnyen újraindulni. A kellemetlen élményért cserébe viszont a fenti látvány sokszorosan kárpótolt. A kilátás pazar, az idõ háromezer méter magasan állítólag több évente egyszer olyan, mint akkor volt (szikrázó napsütés, sehol egy felhõ), és a bécsi szelet az étteremben hatalmas jutalom az éhesen érkezõ motorosnak.

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

Aki a Mátrát szereti, az az osztrák panorámautat egyenesen imádni fogja! Szinte nincs idõ egyenesben tartani a motort, olyan gyakorisággal követik egymást a változatos kanyarok. Mindez tükörsima aszfalton, kultúráltan közlekedõ autósokkal, és egymásra vigyázó motorosokkal. Nagyon bírtam a dolgot, mert ez a terep aztán igazán kedvezett az Öszvérnek. A szûk hajtûkanyarokból kettesben, alacsony fordulatról tudtam kigyorsítani, és még az autók elõzésére is maradt kraft a motorban. Szerencsére a tanktáskában már csak a fényképezõgép volt, így semmilyen plusz súlyt nem kellett cipelnie a gépnek. Beizzítottam az on-board kamerát is, és a helyenként kellemetlen beremegés ellenére sikerült pár szép felvételt készítenem. A gumik tökéletesen végezték feladatukat, semmi csúszkálás nem volt érezhetõ. A motor az egyik kanyarból kigyorsításkor egy pillanatra megcsuklott, mintha karburálási problémák lennének, de aztán tette tovább a dolgát becsülettel. Fantasztikus élmény volt ilyen környezetben motorozni, pontosan ezt akartam átélni, amikor újra belevetettem magam a kétkerekûek világába.

A lefelé vezetõ út hasonló hosszúságú volt, viszont eltérõ vezetéstechnikai élményeket, tapasztalatokat tartogatott. Mindkettõnk számára sokkal kellemetlenebb volt tartósan lefelé haladni, a fékek is komoly kihívás elé lettek állítva. Ettõl függetlenül - akár kanyarban, akár egyenesben - a tíz-tizenöt éves BMW-kkel úgy hagytak ott minket a vén sógorok, ahogyan csak akartak, mindenféle izzadságszagú erõlködés nélkül. A csodás út egyben rendkívül fárasztó is volt, a szállásra visszatérve rögtön pihenõre is tértünk.

Harmadik nap (hétfõ): Nockalmstrasse-Maltatal, 200 km

Az elõzõ napi hatalmas élménybombán felbuzdulva az ismét fenséges reggeli után újult erõvel vetettük magunkat a környék másik két motoros paradicsomába. Az elsõ a Nockalmstrasse, ahol motoronként hét euróért harmincöt kilométeren keresztül lehet kóstolgatni-próbálgatni, mit is jelent a kanyarodás tudománya a motoron. Az út rövidebb és rosszabb minõségû, mint a Glockneren, és nem is visz olyan magasra, de ettõl még persze kihagyhatatlan. Az említett negatívumok miatt jóval kisebb a forgalom, ezért a haladás érdekében a kezdõknek sem kell veszélyes elõzésekbe kezdeniük. A napi tanulság megszerzése ezen a napon se maradhatott el. A szokásos koreográfiának megfelelõen Kovax egy-két hajtûvel elõttem járt, amikor az egyik jobbos fordulónál úgy éreztem egy pillanatra, hogy kész, vége, eldõl alattam a motor. Persze nem dõltem el, valószínûleg reflexszerûen - még mielõtt felfogtam volna a dolgot - korrigáltam, de átsodródtam a szembe sávba. Csak a szerencsén múlt, hogy nem jött épp senki, bár a 20-30 km/h közötti tempó miatt vélhetõen nem lett volna nagyobb baj. Miután egy-két kanyar múlva az eset ugyanígy megismétlõdött, kezdett erõsen elszállni addig sem túl magas motorozási önbizalmam, és jobb magyarázat híján a gumit okoltam.

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

Sajnos innentõl kezdve az egész napomra rányomta a bélyeget a fenti két eset, Maltatalra nem is volt kedvem emiatt felmenni. Azóta sokat agyaltam a dolgon, és mivel máshol is, máskor is, más pilótával a nyeregben is elõfordult, úgy tûnik nem a gumi a ludas. Majdnem biztos, hogy Roland kollégának van igaza: a váz, a súlypont és a futómû együttesen okozhatja, hogy kis sebességnél nehéz a dõlést kontrollálni, és egy bicsaklás-szerû mozdulattal jelzi a gép, hogy nem gömbölyû a motor irányítása. Hármas számú tanulság: a motorozás elsajátításához nem csak a "nyélgáz" üzemmód tartozik hozzá, hanem a kis sebességnél való manõverezés is. Szerintem sokkal több tapasztalatot lehetne szerezni a motor és motoros egyensúlyának összehangolásáról egy fél napos bójázás után... Ki kellene próbálni...

Nockalmstrassen ott folytattuk, ahol elõzõ nap a Glockneren abbahagytuk. Kanyarba be, kanyarból ki, szerpentinre fel és le. Habár az aszfalt itt nem volt kiváló minõségû, még mindig fényévekkel a magyar viszonyok elõtt jártunk. A Kawa szokás szerint vidáman kaptatott fel a hegytetõre, és nekem is fülig ért a szám a sisak alatt. Munkanap lévén nagyon gyér volt a forgalom, az egy-két turistabusz megelõzése pedig csak fokozta az izgalmakat. Sajnos Zola alatt elkezdett csúszkálni a motor, így õ visszavett egy kicsit a tempóból. A Nockalmstrasse meghódítása után a Malta-Hochalm-Strasse (Maltatal) következett! Ez a fizetõs látványút tizenöt kilométer hosszan, ezer méteres szintkülönbséggel, alagutakkal megspékelve vezet a fenti víztároló völgyzáró gátjához. Zola leparkolt, én pedig újabb nyolc euró kicsengetése után máris nekivágtam a Maltatal jelentette kihívásnak. Az elsõ kanyar trükkösen nyújtottnak mutatta magát, szégyenlõsen elrejtve a közepén lévõ törést. Mivel túl nagy lendülettel érkeztem (és nem mertem lejjebb dönteni a motort), szépen átsodródtam a szembejövõ sávba. Szerencsémre nem jött senki, de innentõl kezdve óvatosabbra vettem a figurát. Fenyegetõen magasló sziklák árnyékában és szédítõ szakadékok mentén kanyarogtam a motorral, ami ezen a terepen is hûséges társnak bizonyult. A meglepetés pár kilométer után következett, ugyanis az alagutakat egyirányúsították, és a lámpáknál elég sokat kellett várni. A motorral természetesen elõrecsorogtam, így autós akadályok leküzdése nélkül, a saját tempómban közlekedhettem. Megjegyzem, nagyon nem tudtam elnyúlni a négykerekûektõl, mivel a gyéren kivilágított, nedves, nyálkás talajú alagutakban mindig beértek. A völgyzáró gáthoz felérve csodálatos látványban volt részem, bõszen kattintgattam a fényképezõt, de nem akartam Zolát sem sokáig várakoztatni. Pechemre lefelé ismét elkaptam a piros lámpát. Kihasználva az alkalmat, ismét felraktam a kamerát a motorra, és a lefelé vezetõ utat már végigfilmeztem. Nagyon klassz volt, amikor elértem a lenti kaput, legszívesebben újra nekiindultam volna!

Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006
Ausztria 2006

A nap végére némi kultúrát is beütemeztünk, a Gmünde nevû közeli kisváros ugyanis nem kisebb hírû emberrõl ismert, mint Ferdinand Porsche! A helyi Porsche múzeum minden bizonnyal nem a legnagyobb és leglátványosabb a világon, mégis megelevenedik a múlt, ahogy belép az ember a kis helyiségekbe. Minden kiállított tárgyon látszik az autós zseni nagyszerûsége, ráadásul egy kisfilmet is levetítenek a Mester életérõl. Az estét egy kiadós vacsora után a szállás biliárdasztala mellett töltöttük, majd viszonylag korán nyugovóra tértünk.

Negyedik nap (kedd): hazatérés Budapestre, 530 km

A két napig tartó tömény szerpentinezés után már egyetlen porcikám se kívánta az autópályás hazautat. Megreggeliztünk, elbúcsúztunk vendéglátóinktól, felmálháztuk a motorokat és a gyors hazatérés reményében viszonylag korán elindultunk. Kicsit még élvezhettük a kanyargós hegyi utak semmihez nem fogható élményét, aztán felhajtottunk az autópályára. Eleinte 120-130 km/h közötti tempóval haladtunk, aztán Zolában elpattant valami és feljebb tekerte a gázkart. Érezhetõen gyorsabban közelítettünk Magyarország felé, viszont eléggé fárasztott a fokozottabb koncentráció. Ráadásul fordult a kocka, a négyszázas Bandit vidáman üvöltött az autópályán, az ER-5 viszont makrancos rodeózással jelezte, hogy nincsenek ínyére a nyújtott, nagy sebességû kanyarok. Bécs közelében erõs széllökések nehezítették utunkat, de nem vettünk vissza az iramból. A határt átlépve kicsit megpihentünk, és kivettem a bélést a ruhából, mert kényelmetlenül meleg volt. Az M1-en - pár kilométert leszámítva - továbbra is százötvenes tempóban téptünk végig, nagyon haza akartunk már érni! Végül kellõen eltompulva estünk be a délutáni budapesti csúcsforgalomba. A kocsisorok között lavírozva sikerült elvinnem egy autó visszapillantóját, de szerencsére azon kívül, hogy kihajlott, nem lett semmi baja. A motorok elõtt le a kalappal, zokszó nélkül tûrték a megpróbáltatásokat, és megérdemelten térhettek pihenõre a garázsban.

Nem is vitás, hogy a 2006-os motoros szezon (egyik) csúcspontja az osztrák túra volt. Ragyogó napsütés, kiváló minõségû, széles látványutak, pompás kanyarok, rakoncátlan motorok. Szerintem még visszatérünk!

Tények és számok
Motorok: Suzuki Bandit 400 Limited (1993), Kawasaki ER-5 (2006)
Megtett út: 1,600 km négy nap alatt
Fogyasztás (jobb csuklótól függõen): 3.8-5.5 liter/100 km (ER-5)
Zola öltözéke: Schubert Concept bukó, kétrészes cordura motorosruha (béléssel), bõr túracsizma, Texport Racer kesztyû
Kovax öltözéke: Suomy Ventura bukó, kétrészes cordura motorosruha (béléssel), bõr túracsizma, IMET átmeneti kesztyû
Szállásköltség (Mariapfarr Berghotel): 25 euró/fõ/éj
Egyéb költségek: autópálya matricák (magyar, osztrák)
Látványutak: Grossglockner (17 euró/motor), Maltatal (8 euró/motor), Nockalmstrasse (7 euró/motor), Porsche múzeum (Gmünde)
Összköltség: kb. 60,000 forint/fõ

A beszámolót írta: Kovax és Zola



Hozzszlsok
Lá Bánká mondta [2006.12.12. 21 óra 15 perckor]:

Fasza kis túra volt ez.

Jövõ nyárra mielõbb kezdjük el tervezni a "folytatást", hogy az idõpont mindnekinek jó legyen.
dagenoma mondta [2010.05.12. 10 óra 29 perckor]:

http://www.freeweb.hu/jelen... Kedves motorosok ezt a tanulságos történetet osztom meg veletek adjon az Isten minden jót




Ha mondandd van...

Tagknt kell belpned ahhoz, hogy hozzszlhass a bloghoz.